Celeb

Már Elon Musknak sem kell a kriptovaluta

  • Szerző:nuus
  • 2022.07.21 | 16:18

A Doge igen, a Bitcoin viszont már nem kell annyira Elon Musknak, aki korábban az egekig magasztalta a világ még mindig legértékesebb kriptovalutáját.

Odd Andersen/AFP

Egy időben Elon Musk volt a világ legnagyobb Bitcoin rajongója, aki úton, útfélen azt hangoztatta a több milliós követőtábora előtt, hogy a kriptovaluta a jövő. Ezt annyira komolyan gondolta, hogy a Teslával 1,5 milliárd dollárért be is vásárolta magát a BTC-be, ami miatt még inkább megalapozottnak tűnt a piaci manipulációira vonatkozó vádak. Ezután pedig azt is bejelentette, hogy a vállalata kész elfogadni a bitcoinban érkező kifizetéseket.

Ez a pozitív és nyitott álláspont azonban a Bitcoin árfolyamának drasztikus hullámzásaival azonosan változott, így nem kellett sok, hogy beszüntessék a kriptovaluták elfogadását. Ezután a milliárdos új kedvencet talált magának a Dogecoin személyében, aminek megalkotói azóta nemcsak több ízben kritizálták Muskot, hanem még be is perelték őt.

De kapjon bármekkora pofont is a világ leggazdagabb embere, ő állja a sarat, és eddig – bár már nagyon keveset posztol róluk – sem a Dogecoin, sem pedig a Bitcoin mellől nem tágított. Ezidáig, ugyanis mindenki legnagyobb meglepetésére a Tesla szerdán megtartott negyedéves beszámolójából kiderült,

hogy Musk ez elmúlt hónapokban a Tesla által birtokolt Bitcoin 75 százalékától megszabadult.

BBC szerint ennek egyértelműen a piacvezető kriptovaluta árfolyamának brutális szabadesése lehet az oka. A Coindesk szerint pedig a Tesla Bitcoinjait akkor adhatták el, amikor az még 29,000 dolláros árfolyamon volt, tehát 936 millió dollárt tudtak kiszedni belőle. A vállalatnak így 218 millió dollár értékű kriptopénz lehet még a birtokában.

Emellett Musk elmondta, hogy egyetlen Dogecoint sem adtak el. A Bitcoint pedig azért váltotta fiat valutára (dollárra), mert a koronavírus újabb hulláma nyomán Kínában ismét lezárásokról döntöttek, ezért aggódott a Tesla általános likviditása miatt, illetve mert a vállalatnak egyébként is szüksége volt készpénzre.

A Tesla egyébként egészen remek számokat produkált, és nagyjából 2,5 milliárd dollárt hozott Muskék konyhájára, amivel felülmúlták a korábbi várakozásaikat.

Forrás: Leet.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Elhunyt Aranyos István
  • szerző:nuus
  • 2022. 09. 23.