Celeb
Orbán Viktor elment adventi koszorút venni – szóba jöttek a legfontosabb dolgok
A saját irodájába vett koszorút, mert az otthonit a felesége intézi.
Advent első napján ismét videós tartalommal jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán, ezúttal az adventi koszorú vásárlásába láthattunk bele. A felvételből kiderül az élesebb szeműeknek, hogy egy Ráday utcai virágboltba tért be a kormányfő, ahol nagy örömmel fogadták.
Az eladóval történt beszélgetésből kiderült, az irodájába akart venni adventi koszorút Orbán Viktor, mert az otthonit a felesége, Lévai Anikó intézi, aki ebből nem enged. Végül a miniszterelnök egy nem hagyományosat (három lila, egy rózsaszín gyertya), hanem egy négy fehér gyertyás verziót választott, amire a boltban dolgozó hölgy megjegyezte, hogy a “tisztaság jele” (a fehér szín), mire Orbán Viktor így válaszolt:
Igen. Jó lesz az nekem. Köszönöm szépen.
A kormányfő távoztában még rákérdezett az eladónál – aki vélelmezhetően a tulaja is az üzletnek – hogy jól megy-e a bolt, majd a téma ráterelődött a rezsiszámlákra:
– Hogy megy a bolt?
– Most már csendes, de tegnap az jó volt. Vagyunk.
– De talpon vannak?
– Talpon vagyunk.
– Energiaárak?
– Megjött a számlánk. Azt majd elfelejtjük.
– De ki tudják?
– Ki, ki. Muszáj lesz.
A valóság ilyetén begyűrűzése után a karácsonyi ünnepvárás hangulatát árasztó zene kíséretében láthatjuk, ahogy Orbán az elköszönés után testőrkinézetű fiatalemberekkel övezve visszasétál a mikrobuszához, majd egy vágás után már a Karmelita kolostor (a Miniszterelnökség székhelye a budai Várban) udvarán vagyunk, ahol a kormányfő – vállán az elmaradhatatlan hátizsákjai egyikével – a kezében tartott koszorúval elsétál a járművétől. (Amit beriaszt. A Karmelitában, ami az ország egyik legjobban őrzött pontja jelenleg.)
A videó végén még az első adventi gyertya meggyújtását láthatjuk.
Forrás: Propeller.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.