Celeb

George Clooney nemet mondott a melóra, ahol egy nap alatt 35 millió dollárt keresett volna

  • Szerző:nuus
  • 2021.12.05 | 10:20

Ez 11 milliárd forintnak felel meg.

Fotó: Tiziana FABI / AFP

A hollywoodi filmsztár a The Guardian brit napilapban mesélte el, hogy felségével, az emberi jogi ügyvéd Amal Clooneyval együtt döntöttek úgy, hogy nem éri meg elvállalni a munkát. Clooney arra hivatkozott: egy olyan országhoz köthető légitársaságról lett volna szó, amely szövetséges ugyan, de néha megkérdőjelezhető dolgokkal hozható kapcsolatba, ezért úgy gondolta,

“ha csak egy percig nem tudnék aludni miatta, akkor nem éri meg”.

Clooney The Tender Bar című új filmjét, amelynek brit premierjét októberben tartották a Londoni Filmfesztiválon, decembertől játsszák az Egyesült Államokban. A New York-i történet főszerepeit Ben Affleck és Tye Sheridan alakítja. A film a Pulitzer-díjas J.R. Moehringer memoárja alapján készült. A 2005-ben kiadott könyv a felnőtté válással foglalkozik az apa nélkül felnőtt író visszaemlékezése alapján.

“A legtöbb filmem elég sötét, ez azonban könnyedebb, úgy éreztem, hogy mivel a világ elég sötét, valami olyasmin akarok dolgozni, ami egy kicsit világosabb” – fogalmazott a rendező.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.