egy kis
Celeb

A Jászai Mari-díjas színész édesapja halála miatt az év végét fájó szívvel zárta. Máté feleségével, Kírával töltődött fel és újult erővel vágott neki a munkának.

A Tények.hu nemrég szavazást indított az olvasók körében, ugyanis arra voltak kíváncsiak, hogy szerintük ki hazánk legszexibb női híressége. Az általuk megnevezett nők Tóth Andi, Sári Évi, Barta Sylvia, Kiss Daniella, Demcsák Zsuzsa, Bódi Sylvi,

A színész-énekest elsősorban musical szerepeivel azonosítják, pedig az elmúlt időszakban zenei karrierjét helyezte előtérbe.

Dóri és Jenő öt éve szerettek egymásba, és azóta is a fellegekben járnak. Arra mindig figyelnek, hogy az évfordulójukat méltó módon ünnepeljék meg.

A legendás házaspár életében már bevett szokás, hogy elutaznak kikapcsolódni, ha tehetik. Az énekesnő és férje felelevenítette a legemlékezetesebb utazásaikat.

A színész szíve minden jel szerint újra foglalt, és ha minden igaz, nem is akárki rabolta el. Attila egy videóban mutatta meg, ki lehet a hölgy, aki elcsábította.

Sikertörténetnek indult, de belátták, hogy nem tudják tovább működtetni balatonfüredi kisboltjukat.

Menekülés a fájdalom elől – írta az Instagram-sztorijában megosztott fotó mellé, amely egy Santa Barbarában található luxusszálloda egyik szobájának óceánra néző erkélyén készült, amelyért a hotel hivatalos oldalán elérhető információk szerint

Nagy titkokról rántotta le a leplet Kolosi Péter, ugyanis végre elárulták, milyen produkciókkal készülnek idén az RTL-en.

Nagy Alekosz szeret azzal büszkélkedni, hogy rengeteg nő veszi körül, és egyszerre több szeretőt is tart, ám Varsányi Rékával való szakítása óta nem számolt be új hódításról. Most azonban többről lehet szó, az egykori villalakó legalábbis megosztott

További cikkek betöltése