Az emailt elküldtük.
Ritkán szólal meg leggazdagabb magyar, ám most kivételt tett, aminek természetesen meg is lett a maga piaci hatása.
Garrett szeretne Los Angeles legvonzóbb külsejű sugarbabyje lenni, amire minden hónapban 2 millió forintnyi dollárt költ.
Két disznózás és bojlertestűség között jogsértően használt zenéket a fitnesz DVD-ken, aminek most megvan az ára.
llyen és ehhez hasonló bántó ostobaságokat már többször is kérdeztek a 44 éves Liuztól, akinek imádott felesége, Kathrein karok nélkül jött a világra.
Nánási Pál utálja, ha puncifotósként vagy épp Ördög Nóra férjeként utalnak rá, és nem tudja, hova vezet az, hogy gyerekeinek óriási digitális lábnyoma van már most.
A leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc megnyilatkozott.
A képre adott reakciók viszont meglepőek voltak.
A legnagyobb hazai lemezkiadók még 2013-ban indítottak eljárást Schobert Norbert ellen szerzői jogok sorozatos megsértése miatt.
Az Ikea bevallja, hogy a húsgombócaik olyan emberekből állnak, akik nem találták meg a kijáratot - állt a cikkben.
Észak-Korea szörnyeteg diktátora, Kim Dzsong Un leadott a Jabba-formátumból. Most már csak Micimackó…