egy kis
Sztárok

A 90-es évek meghatározó sorozata volt a Baywatch, ahol a szexi vízi mentősök mindennapjait követhettük figyelemmel. Sztárjai gyakran ledobták magukról a ruhát, és meztelenül álltak kamerák elé.

Jennifer Aniston, a Jóbarátok egykori sztárja, aki jelenleg 54 éves, 1998-ban találkozott először Brad Pitt-tel, és hamar egymásba szerettek. Két év múlva, 2000-ben, egy nagyszabású esküvő keretében Malibuban fogadtak örök hűséget egymásnak, és ekkor

Révész Sándort váratlanul érte a baj, amikor két évvel ezelőtt hirtelen rosszullét tört rá, és képtelen volt kezeit mozgatni borotválkozás közben. Később kiderült, ezek a sztrók előjelei voltak, ahogy az is, hogy nem tudta felhúzni a cipőjét. Az

Mikecz Estilla és hét évvel idősebb kollégája, Mohácsi Norbert kapcsolatuk elején sokat alkalmazkodtak egymáshoz, mivel nemcsak a munkájuk terén, hanem habitusukban is nagyon egyeznek, méghozzá mindketten erős személyiségek. Szakmájuk mellett

91 éves korában, idén februárban Vitray Tamás összeházasodott Ivens Évával, aki a filmszakmában dolgozik. Először 2022-ben említette, hogy távkapcsolatban élnek, mivel Éva Svájcban dolgozik. Vitray elmondta, hogy az emberek mindig nehezen viselték el

Jennifer Lopezről már korábban is felröppentek hírek, hogy nehezen viseli, ha közvetlenül néznek a szemébe. Egy TikTok felhasználó beszámolója szerint apja, aki sofőrként dolgozik, nem szeretné őt szállítani, mivel állítása szerint Lopez udvariatlan

Korától függetlenül is sokak számára vonzó, így továbbra is nagy választék áll rendelkezésére a fiatal modellek között. A Daily Mail jelentése szerint azonban a varázsa megrendülhetett, mert Heike Konigs, egy Los Angeles-i holland Playboy-modell,

Rubint Réka meg sem állt Kubáig, ugyanis most ott tartja Alakreform-táborát. Az edzések mellett a résztvevőknek kikapcsolódni is van idejük, városnézésre, táncolásra, napozásra, tengerparti sétára is van lehetőségük. Sőt, delfinekkel való úszásra is

A Bors értesülései szerint Lukács Laci és felesége békében váltak el egymástól, azóta is jó viszont ápolnak. A pár 2018-ban kötötte össze életét. Bakó Csaba, a Tankcsapda menedzsere így nyilatkozott a magazinnak: Sem megerősíteni, sem cáfolni nem

A modell ismét felforrósította a hangulatot a képeivel a közösségi oldalán.

További cikkek betöltése