Divat

Ezek most a legmenőbb órák, amiket megvehetsz #1

  • Szerző:szaboakos
  • 2020.02.08 | 10:18

Ezekkel a modellekkel tutira nem lősz majd mellé, csak az áruk lehet kicsit borsos.

Egy szép órával sosem lehet mellé lőni, ez a hat modell egytől egyig garantáltan csalódásmentes. Bár az áruk is igen magas, azonban az óra egy elég jó befektetés, és akár több generáción keresztül is családi ereklye lehet.

Az Omega Seamaster Planet Ocean 2005 óta örvend töretlen sikernek, nem véletlenül, hiszen a Bond filmek is sokat dobtak rajta, de értékálló és megbízható darab, a 2020-as kiadás klasszikus narancs színe pedig vidámságot visz a komoly darabba. A korábbi modellekért alig 5-8 ezer dollárt kell leperkálni.

Ha szereted a szögletes formákat, akkor a TAG Heuer Monaco egy szinte örök darab, a klasszikus szépség éppen jubilált, hiszen 1969-ben jelent meg először a piacon. Az ára pedig 2 és 7 ezer euró között mozog általában, persze, mondanunk sem kell, használtan.

A klasszikus hetvenes évek rajongóinak remek darab a Bell & Ross szögletes modellje, a cég még nincs 30 éves, de töretlenül halad előre, és helyet szorított magának a nagy svájci gyárak között.

Ha kíváncsi vagy a következő részre, azt itt találod!

Kép: The Guardian


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.