Egészség

Mégsem feltétlenül rossz, ha sportolunk alvás előtt

  • Szerző:nuus
  • 2019.09.29 | 06:46

Eddig óva intettek az esti mozgástól a tudósok, de itt egy új tanulmány.

esti mozgás
123rf.com

Míg az esti mozgás tekintetében korábban a szakemberek óva intettek minket attól, hogy erőteljes sporttevékenységet végezzünk elalvás előtt, úgy tűnik, annak mégis van szerepe a minőségi pihenésben!

A testmozgás nagyon hasznos, ám érdemes átgondolnunk, mikor végezzük azt a nap folyamán.
A korábbi vélekedés szerint azelőtt, hogy aludni térünk, előnytelen mozogni, hiszen csak felpörgetjük magunkat, ahelyett, hogy lenyugtatnánk szervezetünket.

A vizsgálat

Ugyanakkor egy új tanulmány szerint azok a fiatal felnőttek, akik elalvás előtt erőteljes testmozgást végeztek, jobban aludtak, mint társaik, akiknek kevésbé megerőltető tevékenységet javasoltak.

Az eredmények egyetlen éjszaka alvási mintázata alapján születtek és valóban ellentmondanak annak a tanácsnak, miszerint alvás előtt az esti mozgás nem ajánlott.

esti mozgás

„Úgy gondoljuk, ennek a tanulmánynak megvan az esélye rá, hogy fényt derítsen rá, vajon tényleg kerülni kellene-e az esti testmozgást” – vélekedett Serge Band, a bázeli egyetem munkatársa.

Az eredményeknek gyakorlati jelentősége is van, tekintve, hogy a legtöbb felnőtt este ér rá edzeni – tették hozzá a kutatók. A felmérés során 52 svájci középiskolást tanulmányoztak, átlagosan 19 éveseket. A fiatalok heti két-háromszor sportoltak valamit.

A résztvevők saját rutinjukat követték, beleértve azt, hogy 65-90 percet sportoltak esténként, a sporttevékenységet pedig nagyjából egy és fél órával lefekvés előt fejezték be.

Lefekvés előtt a fiatalok értékelték hangulatukat, azt, hogy mennyire éhesek, valamint kitöltöttek egy kérdőívet, amely a testmozgás erőteljességét vizsgálta. Aznap éjjel egy eszköz volt náluk, amely az alvásuk minőségét értékelte.

Brandék kiderítették, hogy azok a diákok, akik nagyobb terhelést kaptak, gyorsabban elaludtak, kevesebbszer ébredtek fel, és mélyebben is aludtak, mint akik kevésbé végeztek erőteljes mozgást.

A nagyobb megterhelés jelentősebb fáradtsághoz vezetett, jobb hangulatot és kisebb mértékű éhséget okozott éjszaka. Az értékek igazak voltak a reggeli órákra is – áll a Sleep Medicine szaklapban.

esti mozgás

Nem káros az esti mozgás az elalvásra

Az eredmények egyben ellentmondanak egy közelmúltbeli tanulmánynak, mely szerint azok az, akik nem mozogtak este, ugyanolyan jól alszanak, mint akik sportoltak.

Az alvási szokásokat tanulmányozó Dr. Phyllis Zee – a Chicagói Northwestern egyetem Feinberg egészségügyi iskolájának munkatársa – érdekesnek találja a felfedezéseket.

Egyéb tanulmányok arra hívják fel a figyelmet, hogy az esti testmozgás – a lefekvés idejéhez nem annyira közel – nincs káros hatással az alvásra. Az egyik oka annak, hogy mélyebben alszunk az erőteljes mozgás után, az, hogy az alvás szintén az energia- és anyagcsere egyensúlyról szól. A mozgás növeli az alvás metabolikus szükségletét.

esti mozgás

Az életkor is számít

Dr. Zee szerint a tanulmánynak vannak bizonyos korlátai, melyek a szerzők számára ismertek. Megemlítendő például, hogy csupán fiatal, egészséges felnőtteket vizsgált. Nem világos tehát, hogy az eredmények az idősebb felnőttekkel kapcsolatban is azonosak lennének-e. „Ez egy különleges csoport – mondta a szakember. – Hiszen általában sem jellemző, hogy álmatlanságban szenvedne, míg ugyanez az idősebb felnőttekre már nem biztos, hogy igaz.” Másrészt, az eredmények változhatnának idővel, hiszen a tanulmány csak egyetlen éjszakát vett alapul.

Ugyanakkor nyilván jobb este edzeni, mint nem mozogni egyáltalán, főleg azoknál az embereknél, akiknek nincsenek alvásproblémáik – tette hozzá Dr. Zee.

Ellenben, ha gondjaink vannak az elalvással, nem árt, ha óvatosak vagyunk a testmozgás tekintetében. Ne sportoljunk a lefekvéshez túlságosan közel, mert sokkal nehezebb lehet az elalvás – javasolja.

Forrás: NapiDoktor.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.