Egészség

Csoda: kigyógyult a HIV-fertőzésből egy nő

  • Szerző:nuus
  • 2021.11.17 | 13:48

A HIV-fertőzés 2013 óta volt jelen a fiatal nő szervezetében.

Több mint egymilliárd sejtjét vizsgálták át HIV-fertőzés nyomait keresve annak a 30 éves nőnek, akit 2013-ban diagnosztizáltak a humán immundeficiencia-vírussal (HIV). A nő szervezetében ma nincs semmi nyoma a HIV-fertőzésnek. Tavaly márciusban egészséges babát is szült – írja az NBC News.

Az “Esperanza-páciensnek” hívott szerencsés nő

– a szó spanyolul “reményt” jelent – a második ismert ember, akit saját immunrendszere gyógyított ki a betegségből. Az Annals of Internal Medicine tanulmánya szerint az eset bizonyíték lehet arra, hogy a vírus akár a természetes immunitás révén is “elmúlhat”. A tudósok több fronton vizsgálják a betegség gyógyításának módszereit: egyrészt génterápiával, másrészt úgynevezett terápiás vakcinákkal kísérleteznek, amely fokozhatják a szervezet immunválaszát a vírussal szemben.

Eddig két embert gyógyítottak meg,

a bonyolult és veszélyes őssejt-transzplantáció segítségével. Jelenleg 38 millió ismert fertőzött él a bolygón. A másik gyógyult beteg Loreen Willenberg, aki most 67 éves. 1992-ben diagnosztizálták nála a HIV-fertőzést Kaliforniában. A tudósok a nő “milliárdnyi sejtjét” megvizsgálták és teljesen egészségesnek titulálták. Az elméletek szerint mindkét nő esetében olyan

erős sejt adhatott választ a vírusra,

amelyet a jövőben a terápiás gyógyítások során is megismételhetnek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.