2
Film
St. Vincent filmrendezőként debütál, rögtön egy horrorral
Az amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő mindig is a kísérletezés híve volt. Most filmezésre adta a fejét, és mint rendező vett részt az XX című antológiafilmben.
Az XX címen futó horrornak február 17-én lesz a premierje a Sundance filmfesztiválon. Antológiáról lévén szó, nem egy nagy történetet kapunk, hanem 4 rövidet és mindegyiket más írta meg rendezte. De mindegyiket egy nő.
A női szorongás a rövidfilmek közötti összekötő kapocs, melyek közül a második (The Birthday Party) direktora volt St. Vincent, csak persze a polgári nevén, mint Anne Clark. A trailer alapján máris néznénk a filmet.
St. Vincent utoljára 2014-ben adott ki szólólemezt, brutáljót, ilyen számokkal, mint ez is.
Szólj hozzá
Nincs hozzászólás
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.