Külföld

A tegnap esti angol győzelem után rekordmennyiségű kokaint adtak el a dílerek szerte Nagy-Britanniában

  • Szerző:nuus
  • 2018.07.04 | 18:21

Anglia válogatottja tegnap legyőzte Kolumbia válogatottját, amit stílszerűen úgy ünnepelték meg az angolok, hogy hívták a dílerüket. Rekordmennyiségű kokain fogyott el országszerte, ráadásul egy keddi napon. Pár millió ember ezért ma beteget jelentett.

Forrás: 123rf.com

Aki járt már Angliában, vagy találkozott angol turistákkal Budapesten, az tudja jól, két dolgot nagyon szeretnek: drukkolni a csapatnak, és rekordgyorsasággal mattot adni a józanságnak. Tegnap este ez a kettő összeért, de úgy, ahogy még soha. Anglia nyert a nyolcaddöntőben, minek következtében Nagy-Britanniát meglátogatta a bulibáró.

A Metro újság meg is keresett pár dílert, akik név nélkül nyilatkoztak a lapnak. Az egyik londoni kábszerárus azt mondta, ilyen jó bevétele még sosem volt, ennyi kokaint még a bulinapokon sem adott el, mint tegnap este, ami pedig csak egy átlagos, munkás kedd este volt. Egy birminghami kereskedő pedig azt nyilatkozta, hogy már a büntetőpárbaj közben annyian hívogatták, hogy ki kellett kapcsolnia arra a pár percre a telefonját, hogy rendesen élvezni tudja a meccs drámai végét. Aztán persze újra visszakapcsolta. És onnantól fogva annyit csengett a mobilja, hogy az jutott az eszébe, hogy ma este minden angol minden pillanatban csak ugyanarra gondol: a kokainra.

A kérdés persze ezek után már csak az, hogy ha a nyolcaddöntőre így reagáltak az angolok, akkor mi lesz a későbbiekben? Mert a tét egyre csak emelkedik és emelkedik.

via GIPHY


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.