Külföld

Trump egyre büszkébb rá, hogy nem fizetett adót

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2016.10.04 | 07:53

Briliáns módon használtam ki az amerikai adótörvényeket - ezt mondja Donald Trump arról, hogy sikerült megúsznia a közterhek fizetését. Vetélytársa, Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt.

Majdnem egymilliárd dolláros veszteséget jelzett az adóhivatalnak, emiatt 18 évig nem kellett szövetségi jövedelemadót fizetnie Donald Trump üzletembernek, az amerikai republikánus párt elnökjelöltjének. Trump viszont nem egy híd alatt élt, hanem fényűző élete volt – éppen emiatt támadta már az elnökjelölti tévévitán is Hillary Clinton, a demokraták jelöltje. Nem segített a hadseregnek sem – mondta Trumpról Clinton, amikor előhozta az adóelkerülési ügyet.

“Ez bizonyítja, hogy okos vagyok

– mondta erre Trump, ami a közbevetés stílusából elsőre egy hirtelen és meggondolatlan elszólásnak tűnt. Az üzletember viszont azóta “beleállt” a dologba: úgy tűnik, büszke rá, hogy elkerülte az adófizetést.

Hétfő éjjel például azt állította, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, ezért úszta meg a 2008-ban kirobbant hitelváslságot. A coloradói Pueblóban kampányolva ezt mondta: “Ki tudtam használni ennek az országnak az adótörvényeit, így ástam ki a vállalkozásomat az ingatlanpiac gödréből, akkor, amikor nagyon kevesek voltak képesek erre.”

Büszkének kell lenni

Az adóelkerülés dicséretbe beszálltak párttársai is. Chris Christie, New Jersey kormányzója és Rudy Giuliani, New York volt polgármestere például zseniálisnak nevezte Trumpot.

Grand Rapids, 2016. szeptember 30. Donald Trump republikánus párti elnökjelölt köszönti támogatóit a Kent megyei republikánus központban a Michigan állambeli Grand Rapidsben 2016. szeptember 30-án. (MTI/AP/John Locher)
Donald Trump egy kampányrendezvényen (MTI/AP/John Locher)

Hillary Clinton – miután kampánycsapata hétfő reggel videót hozott nyilvánosságra arról, hogy Trump nem fizetett jövedelemadót – az ohiói Toledóban kampánygyűlésen kérdőjelezte meg republikánus vetélytársa üzleti hozzáértését. “Milyen zseniális üzletember az, aki egyetlen esztendőben egymilliárd dollárt veszít?” – fogalmazta kérdésbe a véleményét.

Donald Trump egyébként Pueblóban hosszasan fejtegette, hogy most az amerikai nép és nem a saját érdekében dolgozik, sőt azt a tudását, amelynek köszönhetően bizonyos időn keresztül nem fizetett szövetségi jövedelemadót, most a nép szolgálatába állítja.

Máshol is baj van

Közben pénteken New York állam illetékesei elrendelték, hogy a Trump Alapítványnak azonnali hatállyal le kell állítania New York állam területén az adománygyűjtést, ellenkező esetben csalással vádolható. Eric Schneiderman főállamügyész szerint a Trump Alapítvány megsértette azt a New York államban érvényben lévő törvényt, hogy minden jótékonysági szervezetnek, amely kívülről (az államon kívülről) kér adományt, regisztráltatnia kell magát a jótékonyságokkal foglalkozó hivatalban.

Előzőleg a The Washington Post című amerikai lap cikksorozatot közölt arról, hogy a jótékonysági alapítványhoz beérkezett összegekből finanszíroznak Donald Trump üzleti tevékenységével összefüggő jogi pereket. Trump kampánycsapata azonnal jelezte, hogy politikai motivációjú döntésről van szó, mert a főállamügyész demokrata párti.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló