Külföld

Népviseletben állt bíróság elé, elítélték érte

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.20 | 18:13

Megsértette a bíróságot egy vanuatui törzsfőnök, mert népe hagyományos viseletében ment a bíróságra. Bár az öltözék igencsak hasonlít arra, ami az ország címerében is szerepel, a bíró szerint ezzel mégis megsértettek minden íratlan szabályt.

melanez
Fotó: Wikipediafotó: Wikipedia

Elítéltek egy törzsfőnököt Vanuatun, mert hagyományos viseletben jelent meg a legfelsőbb bíróság előtt – írja a Vanuatu Daily Post. A bíró ugyanis sértőnek találta azt a viseletet, ami az ország címerében is szerepel.

David Chetwynd szerint ugyanis Viraleo Boborenvanua és követői megsértettek minden íratlan szabályt, amikor a törzsi öltözékben mentek a bíróságra. Ezután felszólította őket, hogy öltözzenek át, erre azonban a büszke bennszülöttek nem voltak hajlandók, és inkább vállalták a börtönt is.

Ez a mi tradicionális viseletünk, az identitásunk része, ahogy nektek a nyugati ruházat

– mondta Boborenvanua, aki más eseményeken is így szokott megjelenni, beleértve az ENSZ-találkozókat is. A törzsfő azt is kifejtette, hogyha a bíróságoknak nem megfelelő a hagyományos viseletet, akkor az ügyeiket olyan testületek előtt kell tárgyalni, amelyek elfogadják ezt.

vanuatu

A bíró ítélete azért is különösen pikáns, mert a törzsfő öltözéke nagyban hasonlít arra a viseletre, amely az ország címerében látható melanéz harcoson is van.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.