Kultúra
Most már hivatalos, az emodzsi modern művészetnek számít
Százhetvenhat, pixeles hangulatjel függ hamarosan a Museum of Modern Art falán. A japánból induló ikonforradalom tényleg megváltoztatta, hogyan chatelünk, de arra is rámutat, mit hanyagolunk el. Te melyiket
A nyugati világ a mai napig egy maréknyi szmájliból válogathatna, ha a japán NTT DoCoMo mobilszolgáltatónál nem találják fel az emodzsikat. Ezek azok az üzenetbe, chatbe, Instás képaláírásába szúrható apró ikonok, amik nem egészen hangulatjelek, de leginkább arra hasonlítanak. Már az eredeti, 176 jelet tartalmazó palettában is volt hamburger, széttört szív és pezsgőspohár is, mára pedig közel kétezerre nőtt az emodzsik száma. Most pedig az amerikai Museum of Modern Art tárlatába is bekerül az eredeti, 12*12 pixeles emodzsitabló.
A forradalom kirobbanásához az kellett, hogy a japán mobilos kultúra teljesen más irányba fejlődjön, mint a nyugati. Míg nekünk Snake-et futtató Nokiáink és vízhatlan Ericssonjaink voltak, nekik olyan, belső piacra szánt készülékek jutottak, amiken a wap nem egy vicc volt, hanem működőképes információforrás. A sokat ingázó és sokat kommunikáló japánoknál volt igény a chat kibővítésére, ezért mutatta be a DoCoMo 1999-ben az emodzsit.
Az ikonoknak az ősatyja a DoCoMónál dolgozó Kurita Sigetaka. Illetve atyái még a többi japán mobilszolgáltatónál dolgozó mérnökök és grafikusok, akik iszonyú gyorsan lemásolták az ötletet. Azóta pedig minden nagyobb cég kötelességének érzi, hogy továbbfejlessze a kis ábrákat. Az ikonok gyorsan átugrották az óceánt, az Apple, a Google és a Facebook egymással versenyezve építette be a termékeibe az emodzsi támogatást.
Mára az amerikai netezők 92 százaléka használ emodzsit. Az arány már önmagában jelzi, hogy az emodzsi nem csak a tinik szórakozása. Az Adweek 2015. szeptemberi cikke szerint a tinik és a fiatal felnőttek durván háromnegyede használ emodzsikat, a 30 és 34 év közé esők kétharmada, és még a 35 pluszos korcsoportban is hatvan százalékos a felhasználók aránya. Érdekes adat még, hogy a nők 78 százaléka küld emodzsikat, a férfiaknak viszont csak a hatvan százaléka él a lehetőséggel.
Megvan a digitális Eldorádó és mindenki boldog?
Az emodzsi az önkifejezés csodálatos eszköze, ráadásul egy ideje az írásrendszerek egységes kódtáblájának számító Unicode-nak is a része. Ehhez azonban meg kell említeni, hogy a Unicode-ban akadnak ordító hiányosságok. A mosolygó szar emodzsi – nem viccelünk, bár viccelnénk -, ami az idei év egyik slágere volt, hamarabb került be a szabványba, mint a bengáli írás egyes karakterei. A bengáli pedig nem egy apró nyelv, 230 millióan beszélik a világban, ebből 210 millió embernek az az anyanyelve.
Nem minden írással ennyire kegyetlen a Unicode. A mükénéi görög Lineáris B írás karaktereinek egy része bekerült, annak ellenére, hogy a mükénéi görög kultúra utoljára az időszámításunk előtti tizenhatodik és tizenkettedik század között hasított.
A Unicode-ot formáló konzorciumra amúgy a japánok, a kínaiak és a koreaiak is mérgesek olykor, mert a hasonló őstől induló, de eltérő irányokba fejlődő írásrendszerüket egy közös karakterkészletként próbálta kezelni. Nehéz ezt nem úgy felfogni, mint hogy az írás kódolásán dolgozó mérnökök számára minden ázsiai betű egyforma. De legalább emodzsijaink vannak. Az is valami.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
