Labdarúgás

Elzavarták Dárdai Pált a Hertha BSC-től, ezért

  • Szerző:nuus
  • 2021.11.29 | 11:48

Dárdai Pál helyére egy török edző kerül.

Azonnali hatállyal felmentették a Berlini Hertha vezetőedzőjét, Dárdai Pált, a csapat szombati, Augsburg elleni 1:1-es, hazai pályán elért döntetlenjét követően. Az idény végéig Tayfun Korkut edzi helyette a csapatot. A 45 éves Dárdai Pál januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást. Az utóbbi négy bajnokiján nyeretlen Hertha 13 forduló után 14 ponttal csak a 14. helyen áll a Bundesligában.

“Szeretnénk köszönetet mondani Dárdai Pál munkájáért.

Az előző szezonban nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, és kihívásokkal teli körülmények között tartotta benn a gárdát az első osztályban” – mondta a váltással kapcsolatban Fredi Bobic, az egyesület sportigazgatója. “Tayfun Korkut kinevezésével szeretnénk elérni, hogy a csapat új impulzusokat kapjon. Tayfun a múltban már bebizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud egy együttest, hanem aprólékos és szenvedélyes munkájával fejleszteni is”.

A 47 éves, Stuttgartban született török szakember

játékosi pályafutása során a Stuttgarter Kickersben, a Fenerbahcében, a Real Sociedadban, az Espanyolban, a Besiktasban és a Genclerbirligiben szerepelt. Középpályásként 42-szer lépett pályára a török válogatottban, edzői karrierjét pedig az utánpótlásban kezdte. A Real Sociedadnál, a Hoffenheimnél és a VfB Stuttgartnál töltött időszak után 2012-től a török válogatott másodedzője lett, majd 2014-től a Hannover 96 együttesét irányította, ezután következett az 1. FC Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen, a VfB Stuttgart, most pedig a Hertha BSC.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló