Tech
Interjú a robottal – mert már ilyen is van
Bár Sophia, a Hanson Robotics humanoidja első alkalommal ült mikrofon elé, a CBS veterán riportere azonban így is kapott elgondolkodtató válaszokat.
Lógnak az alkatrészek a fejéből, de még sminket is kapott „élete” első interjúja előtt Sophia, a robot. A CBS újságírója, Charlie Rose könnyen talált rajta fogást, de a Hanson Robotics humanoidja még így is hagyott okot elgondolkodásra.
Attól függetlenül, hogy többször nem tudja feldolgozni a kapott infókat, kellően cseles is, például többször visszakérdez válasz helyett:
„Szerintem stand uposnak kellene lenned” – javasolja a riporter.
Én? Miért, az jól fizet?
– vág vissza Sophia.
„Vannak érzelmeid?”
Tudom azt csinálni, amit te is, de sosem érezhetek emberi érzelmeket.
Megdöbbentően jól felveszi a hétköznapi kommunikáció elemeit, a hangsúlyozása is elég pontos, és még a nevén is szólítja beszélgetőpartnerét. Olyannyira emberi, hogy egyszer még költői magaslatokba is emelkedik:
Maga a félelem az egyetlen félnivalónk.
Amikor a riporter próbálja kihúzni belőle, hogy szeretné-e, hogy lelke legyen, egészen rémisztő kijelentést tesz:
Gondolkodom, tehát vagyok.
– hangzik el Sophia leginkább elgondolkodtató kijelentése. Ha Descartes-ból indulunk ki, akkor egy profin megépített, számítógép segítségével gondolkodó humanoid még jobban is létezik, mint mi, emberek.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.