Tech
Karcsúbb és könnyebb is lett az új MacBook Pro

Funkcióbillentyűk helyett érintőpanellel felszerelt MacBook Prót dobott piacra az Apple. Nőtt az üzemidő, de csökkent a súly.
A legtöbb szó valószínűleg arról fog esni, hogy mi tűnt el. Az új Macbookon nincsenek funckióbillentyűk, a helyüket egy OLED-érintőkijelző vette át, amelynek tartalma az épp aktív programtól függ. A Touch Bar nevű, a lenti képen látható sávval chatprogramban például emodzsikat lehet beilleszteni, médialejátszóban a sorozatrészek között tallózhatunk, a fotószerkesztőben pedig olyan funkciók kerülhetnek ki, amelyeknek eddig nem volt külön gombjuk.
Mi az újdonság? Az érintőcsík végén kapott helyet a TouchID, ami gyakorlatilag egy ujjlenyomat-olvasó. Ezzel lehet belépni az operációs rendszerbe, ha lusták vagyunk jelszót bepötyögni. Sőt az ujjlenyomat-olvasóval felhasználót is lehet váltani gyorsan.
Újdonságnak számít az is, hogy a gépen csak a legújabb csatlakozószabványnak számító USB-C portok vannak, szerencsére több darab. Attól függően, hogy mit dugunk rá, ezek viselkedhetnek USB-ként, képesek képet kiküldeni két 4K-s felbontású monitorra, de a gépet is lehet tölteni rajtuk keresztül. Az egyetlen régi ismerős a MacBook Pro oldalán a jack csatlakozó, a laptop bármilyen fülhallgatóval használható, nem kell hozzá Lightning csatlakozós.
A korábban megszokottaknak megfelelően a gép valamivel karcsúbb és könnyebb lett. Akkumulátoros üzemideje körülbelül tíz órára nőtt. Az Apple valamennyit növelt a tapipad méretén, ami korábban sem volt kicsi. A gépnek Intel Core i5 vagy i7 processzor dolgozik. A nagyobb, 15 colos típusban Ati Radeon négy gigabájt memóriával szerelt grafikus kártya van, a kisebb, 13 colos Macbook Próban az Intel Iris Pro grafikus kártyája került. A 13-as gép 1,37 kg, míg a nagyobb 1,87 kg, vagyis az Apple karcsúsított, rendesen.
A legolcsóbb Touch Barral felszerelt típus 1800 dollárnál kezdődik, a csúcsmodell ára 2800 dollár – itthon az alapmodell 550 ezer forintnál kezdődik, míg a nagyobb 729 ezer forint – már ha nem kér bele a vásárló extrákat.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.