Tech

Szörnyű hét Almáéknál, elég komoly szoftverparák voltak az Apple-nél, a cég nem győzött bocsánatot kérni

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.05 | 08:16

Először múlt hét kedden jelentkeztek a problémák, aztán szerda éjjel tovább bonyolódott az ügy.

Ez azért az Apple szintjén elég durva: egymás után több hiba is jelentkezett a cég biztonsági rendszerében – a tech vállalat szoftverfejlesztői nagyon nehéz időszakon vannak túl.

Az első probléma múlt hét kedden jelentkezett, miután Twitteren valaki bejelentette, hogy súlyos biztonsági rést fedezett fel a High Sierra oprendszerben. A rés révén bárki, aki hozzáfért a számítógéphez, bármiféle jelszó ismerete nélkül bele tudott nyúlni a rendszerbeállításokba. A bejelentés után 24 órával az Apple javította a hibát, ami ugyan súlyos volt, de azért önmagában még nem volt olyan nagy para.

Az almás cég bocsánatot kért, azonban az igazi problémák csak ezután jöttek: az elmúlt napokban sorra merültek fel újabb szoftveres gondok. A biztonsági frissítés után például sokan nem tudták a Mac fájlmegosztó alkalmazását használni. Újabb javítás és bocsánatkérés következett ezután, de szerda éjjel újabb gond érkezett.

Főként azok a felhasználók futottak bele a problémába, akik nem frissítettek a legújabb High Sierra verzióra, és így tették fel az újabb biztonsági csomagot. Egyes elemzők szerint az Apple annyira sietett kijavítani a hibát, hogy nem jutott idő a tesztelésre is.

A történelmi hűség kedvéért foglaljuk össze az elmúlt egy hét problémáit:

  • macOS High Sierra kritikus hiba, bárki hozzáférhet a beállításokhoz
  • A MacOS High Sierra frissítése megjelent, de a fájlmegosztás nem ment
  • az iOS 11 rendszer összeomlott az iPhone-okon egy dátumhiba miatt
  • A macOS High Sierra nem telepít helyesen az egyes rendszereken


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.