Gamer

20 dolog, amit megtudtunk a Cyberpunk 2077 demójából

  • Szerző:nuus
  • 2018.08.30 | 06:47

Pár napja végre mindenki láthatta 2018 legjobban várt játékát élesben, itt van pár dolog, ami kiderült belőle.

Korábban itt írtunk arról, hogy megnézhettük az első játékmenetes videót, amelytől a fél gamervilág egyből el is ájult, na de nézzük, mint tudtunk meg.

Egy V nevű alakkal vagyunk, aki pénzért vállal veszélyes melókat.

V-t személyre szabhatjuk, lehet férfi, vagy nő, ettől függenek a játékbeli románcok. A karakter külseje is változtatható valamennyire, hajat vágatni és tetkót varratni biztosan lehet majd benne.

Ezen kívül a belső jegyeket is megadhatjuk, tehát a játékos dönti el, hogy mennyi intelligenciát, erőt, és milyen gyors reflexeket szán V-nek.

Azt is eldöntheted, hogy szerelem, vagy bosszú miatt kerültél Night City-be.

Nem az elején kell megadni a V erősségeit, hanem a játék közben, így három irányba lehet haladni. Solónak hívják azt a kasztot, amelyik a harcra épül, Techie-nek, amelyik kütyüket és gépeket használ, a Netrunner pedig a hackerkedésben erős, képes betörni emberek fejébe is, hogy manipulálja, vagy megölje őket.

A Cyberpunk 2077 egy nyílt világú szerepjáték, amiben belső nézetből kell lövöldözni.

A játékoson múlik, hogy hogyan oldja meg a problémákat, legyen az szép szó, vagy gyilkolás. Persze minden döntésnek lesznek következményei, így hatással vannak a játékmenetre.

Nem muszáj gyalogolni, lehet menni kocsival és motorral, és még ki is lehet lőni belőle, nagyjából úgy, mint a GTA-ban.

Nem tudjuk, hogy pontosan mekkora lesz Night City, de a fejlesztők szerint hatalmas. Az már biztos, hogy hat kerülete lesz, és mindegyiknek egyedi lesz a hangulata.

A játékban lesznek játékbeli reklámok, amelyek azt is elárulják, hogy a játékon belül hol lehet megvenni az adott terméket.

Csak úgy, mint a Földön, a játékban is váltakozik majd az éjszaka és a nappal, és az időjárás is élethű lesz.

V lakása lesz a főhadiszállás. Itt lehet ruhát váltani, felnézni a netre, vagy ide lehet áthívni a játékbeli szexpajtit egy körre. Persze lehet több ingatlant is venni, amelyek hasonló bázisként szolgálnak.

V egy különleges kabátot hord, aminek komoly szerepe lesz a játékban.

A demóban 3-4 egyedi fegyver látszik, köztük egy okoslőfegyver is, amely nyomkövető golyót használ. Az összes fegyverre kedvünk szerint rakhatunk kiegészítőket, csak úgy, mint a PUBG-ben, vagy a Rainbow Six Siege-ben.

Lesz olyan kütyü, amivel át lehet látni a tárgyakon, hozzá pedig egy olyan fegyver, aminek a golyói lepattannak a falról. Így a sarok mögött rejtőző ellenségek nem jelentenek majd problémát, bár sanszos, hogy ehhez a Techie kaszt felé kell majd mozdulni.

Nem rombolható az egész környezet, viszont a holttestek és az ablakok igen, ennek pedig stratégiai szerepe lehet.

Igazi 18+ játék lesz, tele vérrel, erőszakkal, drogokkal, meztelenséggel és szexszel. Még bordélyházba is lehet menni.

A legtöbb küldetés V munkájához kapcsolódik majd, amelyek különböző forrásból származnak.

Lesznek random küldetések is, például beavatkozhatunk egy utcai bunyóba, amiből alakul egy meló V-nek.

Habár a Cyberpunk 2077 egyjátékos lesz, viszont a fejlesztők már dolgoznak egy többjátékos módon, amit később valószínűleg beraknak a játékba.

Képek: Cyberpunk 2077 / Youtube

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Egészség
Hideg vagy meleg ételt együnk?
  • szerző:nuus
  • 2018. 11. 10.
A következő cikkek betöltése folyamatban...