Tudomány

Felfedeztek egy új emberi „szervet”, ami megoldást jelenthet egy rakás betegségre

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.28 | 15:15
  • trendindex: 4

Az új "szerv" neve még nem az igazi: interstitium. A bőrünk és a többi szervünk között található. Ha megértjük a működését, akkor egy sor betegség kezelésében lesz fontos szerepe, jelentette be a hírt a felfedező tudóscsapat.

Fotó: Pixabay

A New York-i Egyetem orvosképző iskolájának kutatói tettek közzé egy tanulmányt a neves szaklapban, a Scientific Reports-ban, amiben bejelentették, hogy egy új emberi “szervet” fedeztek fel, amit interstitiumnak neveztek el. Szinte mindenhol ott van a testben, hálóként szövi azt be. Ott van a bőrfelszín alatt, az artériák és vénák között, a szövetekben, a tüdőben, a emésztő- és a húgyúti rendszerben. Korábban is tudták, hogy jelen van a testben, csak akkor még azt gondolták róla, hogy sűrű kötőszövet, semmi egyéb. Az interstitium viszont több annál: folyadékkal teli rekeszek hálója, amit kollagén és egy rugalmas fehérje, az elasztin tart össze. Működése arra szolgál, hogy a nyirokrendszert támogatva-erősítve a szervezet ellenálló-képességét növelje. A kutatók szerint

olyan, mint egy lengéscsillapító.

Az interstitium felfedezésének lelkes a szakmai visszhangja is. Azzal például nemcsak a kutatásban részt vettek értenek egyet, hogy ha alapos vizsgálatnak vetik alá az interstitiumot és működését, akkor például a rák terjedésének módja is jobban érthetővé válik, és így közelebb kerülünk a betegség gyógyításához is. Vannak persze szkeptikus hangok is, bár a felfedezést ők is örömmel fogadták, csupán annyi megjegyzést tettek, hogy amíg az interstitium vizsgálata zajlik, még ne nevezzék azt szervnek, sokkal inkább csak „szervnek”.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.