Sorozatok

Most már biztos: az Amazon sorozatot készít a Gyűrűk Urából

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.14 | 08:53

Arról már korábban is szó volt, hogy tervezik, hogy talán lesz, de most már biztos.

A Warner Bros és az Amazon közösen készítik majd el J.R.R. Tolkien kultikus fantasy regényei alapján a sorozatot, amit mindkét cégnél kiemelt projektként kezelik. De annyira, hogy még az Amazon feje, a nagy fantasy- és sci-fi-rajongónak tartott Jeff Bezos is beszállt a tárgyalásokba, pedig ez nem korábban sosem volt szokása.

Részleteket még nem tudni, hogy pontosan miből készül a Gyűrűk ura sorozat, de nagy valószínűséggel nemcsak a vaskos 3 alapkönyvet veszik elő, hanem annak két “kistestvéréhez” (A Hobbit, A szilmalirok) is hozzányúlnak. Sharon Tal Yguado, az Amazon sorozatokért felelős vezetője büszkén jelentette be:

Megtiszteltetés számunkra, hogy a Gyűrűk Ura sorozaton dolgozhatunk, ami olyan megkerülhetetlen alapmű, ami többgenerációnyi rajongó fantáziáját mozgatta már meg regényként és mozifilmként.

Hogy mikorra készül el a Tolkien könyvek új tévés feldolgozása, arról még nem tudni, de nyilván nem jövőre, hanem majd csak 2019-20-ban.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.