Állatvilág

Elon Musk cége ellen állatkínzás miatt vizsgálódnak

  • Szerző:nuus
  • 2022.12.08 | 11:18

Legalább ezerötszáz állat pusztult el a kísérletezésük miatt, nagy részük hiába.

Elon Musk agy-számítógép interfész kifejlesztésével foglalkozó cége, a Neuralink ellen szövetségi vizsgálat folyik – írja a Reuters. A vizsgálat oka az állatjóléti törvény megsértésének alapos gyanúja. A vállalat számos munkatársa szerint az állatkísérletek gyakran nem kellően megalapozottak, így

teljesen értelmetlenül okoznak szenvedést a kísérleti állatoknak.

A Neuralink olyan agyi implantátumot fejleszt, ami segíthet újra járni a lebénult embereknek. A szövetségi vizsgálatot, az elmúlt hónapokban indította el az amerikai mezőgazdasági minisztérium főfelügyelője egy szövetségi ügyész kérésére. A Reuters egyik forrása szerint a vizsgálat az állatjóléti törvény megsértésére összpontosít, ami szabályozza, hogy a kutatók hogyan bánhatnak az egyes állatokkal, és hogyan végezhetnek kísérleteket.

Az anyagokból nem derül ki egyértelműen,

hogy az állatok közül hányan pusztultak el azután, hogy beültették az agyukba a Neuralink chipjének prototípusát, de az korábban kiderült, hogy a kísérleti majmok 21 százaléka az eszköz problémái miatt vesztette életét. A Reuters forrásai szerint a kísérleti állatokat pusztulását előidéző hibák közül sokat el lehetett volna kerülni. Példaként említenek két olyan esetet, amikor a disznókon végzett beültetések során nem a megfelelő csigolyában helyezték el a chipet, ezért

a cég állatorvosa az állatok elaltatását javasolta,

mivel azok „gyenge pszichés állapotba” kerültek. A Reuters szerint Elon Musk az elmúlt időszakban nyomás alá helyezte a cég alkalmazottjait, hogy gyorsítsák fel a kutatásokat, ami azonban elrontott kísérletekhez vezetett, amiket meg kellett ismételni. Az ilyen sikertelen kísérletek a tesztelt és legyilkolt állatok számát növelte – mondták az alkalmazottak.

A cég összesen mintegy 1500 állatot,

köztük több mint 280 juhot, sertést és majmot gyilkolt meg a 2018 óta végzett kísérletek során. Musk azt ígérte, hogy saját magát is megoperáltatja majd, hogy neki is beültessék a Neuralink fejlesztését. Musk magyar idő szerint csütörtök hajnalban arról beszélt, hogy a cég már benyújtotta a klinikai vizsgálathoz szükséges dokumentumokat az amerikai élelmiszer- és gyógyszerészeti hatósághoz (FDA).

Magyar utast is visz az űrbe Elon Musk rakétája


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló