Titan-tragédia: így hat a mélytengeri környezet az emberi szervezetre valójában

Amikor az ember olyan mélységbe süllyed, mint amilyen mélyen a Titanic-tengeralattjáró van (kb. 3500-4000 méter), a testében egy sor különös fizikai és biológiai hatás lép fel. Ha katasztrófa történik, a pusztító hatás még inkább elképesztő. Nézzük csak…

Mintha egy méretes elefánt állna rád

Az első és legnyilvánvalóbb hatás a nagy nyomás. A mélytengeri környezetben a nyomás sokszorosa a tengerszinti nyomásnak, ami jelentős stresszt jelent az emberi test számára. Ahogy egyre mélyebbre ereszkedünk a víz alá, a nyomás egyre növekszik a felettünk lévő víz súlya miatt.

Nagyjából minden 10 méter ereszkedése után a nyomás 1 atmoszférával (atm), azaz körülbelül 14,7 fonttal/négyzethüvelykkel (psi) nő. A Titanic roncsai körülbelül 3800 méter mélységben hevernek. Ebben a mélységben a nyomás elképesztően magas, mintegy 380 atmoszféra, vagyis körülbelül 5600 psi. Ez egyenértékű azzal, mintha egy kifejlett elefánt állna a tested minden centiméterén.

Az ilyen nagy nyomás kihatással van a test szöveteire és szerveire, és befolyásolja az anyagcsere folyamatokat is. A nyomás hatására a gázok, például a nitrogén, a vérben oldódnak, ami fokozott gázfelhalmozódást eredményezhet. Ennek következtében aztán később a túl gyors emelkedés is veszélyes lehet, mert a gázok buborékokká alakulhatnak, ami a dekompresziós betegséghez vezethet – a Titan esetében sajnos az emelkedésre már nem kerülhetett sor.

A hatalmas víznyomás szintén nyomást gyakorol az emberi test üregeire, például a tüdőre, a fülre és a mellkasra. Az ilyen extrém nyomás hatására a levegő összenyomódik a tüdőben, ami megnehezíti a légzést. Emellett – ha mélytengeri búvárkodással próbálkoznánk – a fülben is nyomás változást okozhat az extrém merülés, ami fájdalmat és akár tartós halláscsökkenést is eredményezhet.

A mélytengeri búvárok döntésképessége is sérül

A mélytengeri környezetben a hőmérséklet jelentősen alacsonyabb, mint a felszínen. A hideg környezetben az emberi testnek nehézségei lehetnek a hőszabályozással, ami hőveszteséghez és a test lehűléséhez vezethet. Az alacsony hőmérséklet szintén befolyásolhatja az izmok és az idegrendszer működését, ami aztán megnehezítheti az igazán mélyre merülők józan döntésképességét is.

Az ember testének reakciója a mélységi nyomásra és a hideg környezetre különböző lehet. Az emberi szervezet képes alkalmazkodni és reagálni az ilyen extrém körülményekre, de ez függ az egyéni fiziológiától, az egészségi állapottól és a felkészültségtől is. A mélységi búvárkodásra és tengeralattjárózásra specializálódott személyzet gyakran használ hiperbár oxigénterápiát és egyéb megoldásokat a testüket érintő hatások enyhítésére. Ilyen természetesen a Titanon is volt.

292 kilogramm C4 robbanóanyag bocsát ki ennyi nyomást

Félelmetes forgatókönyvünk szerint tegyük fel, hogy a Titan esetében a merülőfal hirtelen és katasztrofálisan meghibásodott. Mi történhetett a bent lévő utasokkal? Abban a pillanatban, amikor a hajótest megsérült, azonnal kiegyenlítődött a nyomás. A merülőben lévő levegőnek, amely korábban kényelmes 1 atmoszféra volt, most meg kell küzdenie a külső 380 atmoszférával. Ez már önmagában robbanást okozhat.

A pascal a nyomás mértékegysége. Ebben a mélységben a nyomás az öt embert tartalmazó légbuborék minden oldalán 38 503 500 pascal. Ennyi nyomást bocsát ki 292 kilogramm C4 robbanóanyag is – csak miheztartás végett. Az adiabatikus kompresszió egy gyors, hőt generáló kompressziós folyamat, amely extrém nyomás alatti gázokban megy végbe. Ahogy a merülőeszköz összeomlik, a benne lévő gyorsan összenyomódó gázzsebek gyorsan felmelegszenek, és egy pillanatra akár több ezer celsius fokot is elérhetnek.

A perzselő hő elpárologtatja a húst és a csontot, de ez elhalványul a testben már amúgy is pusztító gyors nyomásváltozásokhoz képest. Az utasok tehát már halottak lehettek, mire a pusztító hőhullám elérte őket.

Éreztek-e fájdalmat a Titan utasai?

Az ember fájdalomra adott reakciója a perifériás idegrendszerünkből az agyunkba küldött jelek továbbításától függ. Amint a jelek elérik az agyat, fájdalmat érezünk. Ez a folyamat nem azonnali – időbe telik.

Normál körülmények között az esemény után körülbelül 0,1 másodperccel éri el az agyunkat a fájdalomérzet, például egy rovarcsípés miatt. Ennek az az oka, hogy a jelek körülbelül 2 méter/másodperc sebességgel haladnak az idegeink mentén.

Az éles, hirtelen fájdalom azonban valamivel gyorsabban, körülbelül 0,01 másodperccel érzékelhető a gyorsabban vezető idegek, az úgynevezett A-delta rostok érintettsége miatt.

Összehasonlítva ezeket az időkereteket az általunk tárgyalt katasztrofális becsapódási eseménnyel, a merülőhajó teljes összeomlása körülbelül 50 ezredmásodperc (0,05 másodperc) alatt mehetett végbe. Ez azt jelenti, hogy az összeomlás 2-10-szer gyorsabban történik, mint amennyit az emberi test egyáltalán érzékelni képes.

Ennek ismeretében valószínű, hogy a tengeralattjáró utasainak nem lehetett idejük felfogni, hogy egyáltalán bármi is történt, még kevésbé valószínű, hogy fájdalmat éreztek akkor, amikor a katasztrófa bekövetkezett.