Érdekes
Milliókat költött rá, hogy kutyaként élhessen, sikerült neki, most mégis nagyon szomorú
A kutyaként élő férfi élete nem lett boldogabb, egy valami folyamatosan nyomasztja.

Egy japán férfi 2 millió jenből készíttetett magának élethű kutyajelmezt, amit azóta is lelkesen visel. A férfi eleinte kettős életet élt, tagadta, hogy titokban kutya jelmezben érzi jól magát, mert félt, hogy elítélnék érte. Főleg kollégái véleményétől tartott, de nagy félelme volt az is, hogy családtagjai nem fogadják el.
Nagyon meglepődött a családom, de azért jól fogadták a dolgot. Nagyon örülök, hogy elfogadtak így
– mesélte a férfi, aki igen szerencsésnek mondhatja magát.
Kutyaként él ez a japán férfi: elárulta, mit szól hozzá a családja
Toco azt is megosztotta a világgal, amikor először sétált a parkban kutyaként, családja pedig támogatta:
A Sun című brit bulvárlapnak a férfi most elárulta, hogy öröme mégsem felhőtlen, hiszen hiába rendelkezik az emberi szem számára élethűnek tűnő jelmezzel, a kutyák kiszimatolják, hogy valami nem stimmel vele, és nem akarnak játszani vele.
Meglepettnek tűntek, és sajnos nem kezeltek egyenrangú félként
– mesélte a férfi.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.