Érdekes

Meghalt a Coronita sörgyár tulaja, 80 lakosú szülőfalujára hagyta millióit

  • Szerző:nuus
  • 2016.11.25 | 10:30

A 99 évesen elhunyt Antonio Fernández nagylelkű gesztusa a Cerezales del Condado nevű spanyol településsel tett nagyon jót. Költözz oda!

Scott Olson / Getty Images
Scott Olson / Getty Imagesfotó: Scott Olson / Getty Images

A Corona Extra nevű sört gyártó Grupo Modelo cég üzletembere után közel 210 millió dollár (60 millárd forint) maradt, mely végakarata szerint az észak-nyugati Leon megyei községet illeti. Fejenként két és fél millió dollár körüli az az összeg, ami a lakók markát üti, akik örömmámorban úsznak.

Életünkben nem volt még ennyi pénzünk! Fogalmunk sincs, mihez kezdenénk Antonio nélkül.

Végakarata értelmében a falunak fel kell húznia egy vadonatúj kultúrházat, és egy nonprofit alapítványt is működtetniük kell majd, 300 dolgozóval.

Még kiskorában, a falu 13 gyerekének egyikeként, 14 évesen azért kellett abbahagynia a tanulást, mert a szülei nem tudták fizetni a tandíjat. Igaz, 1949-ben Mexikóba települt át a család, de Fernández sohasem felejtette el, honnan jött. 1971-ben lett nagybátyja cégének vezérigazgatója, ez a vállalat állítja elő Mexikó legnépszerűbb sörét, ami Amerika második számú import söre is. Az üzletember már életében is tett jót földijeivel: 2008-ban egy helyi kulturális intézetet hozott létre, melynek párja a mexikói Puebla államban is megtalálható.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.