Vállalatok
Samsung vs. Apple: A Samsung jó nagy árat fizet, amiért lenyúlta az Apple szabadalmakat
Az Apple még 2011-ben perelte be a Samsungot, amiért lenyúltak néhány szabadalmaztatott iPhone funkciót. Ezért most a Samsung komoly árat fizet, egészen pontosan 539 millió dollárt.
Most lesz vége a hét évig tartó pereskedésnek, pedig egyszer már befejeződhetett volna 2012-ben. Akkor a bíróság megállapította, hogy tényleg megsértette az Apple szabadalmait a Samsung, ekkor kiszabtak egy 399 millió dolláros bírságot, amit szívesen ki is fizettek volna.
Aztán a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy újravizsgáltatják az ügyet, így 2012-től mostanáig húzódott.
Rengeteg tanakodás után, a jelenlegi állás szerint a Samsungnak hozzá kell csapnia 140 milliót a 399-hez, így kell összesen 539 millió dollárt fizetniük. Ez a vagyon egyébként nagyjából két hét alatt folyik be a Samsunghoz, tiszta profitként.
Nyitókép: pixabay.com
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.