Vállalatok

Ha vacak a munkahelyi környezet, a kreativitásunk elvész

  • Szerző:nuus
  • 2018.06.28 | 09:12

A Floridai Állami Egyetem friss kutatása szerint a koszos, szürke munkahely miatt vész ki belőlünk a kreativitás.

A kutatás során 4963 felnőttet vizsgáltak, akiknek életkora 32 és 84 év között alakult, és 47 százalékuk nő, 53 százalékuk férfi volt.

„Igenis vannak a munkahelyen olyan konkrét környezeti tényezők, amelyek hatással vannak a kognitív funkciókra. Ezek között akadnak olyanok, amelyeket láthatunk vagy megérinthetünk, és olyanok, amelyeket nem. Egyértelművé vált, hogy mindkettő igenis számít, ha a felnőttkori kognitív egészségről van szó”

– mondja a kutatást vezető Joseph Grzywacz.

Egy korábbi kutatásból már kiderült, hogy a koszos – poros, penészes, szeméttel teli – munkahely, illetve a zajos munkakörülmények, de akár csak egy ingerszegény tér negatív hatással van agyműködésünkre, ahogyan egyre idősebbekké válunk. Kiderült az is, hogy főként a korosodó nőke van negatív hatással mindez.

Kiderült az is, hogy a foglalkozással összefüggésbe hozható komplexitás – ami új képességek elsajátítását és új kihívásokat jelent – fokozta a kognitív teljesítményt, míg a az unalmas, ingerszegény keret a kognitív teljesítmény romlását hozta magával.

Nyitókép: pixabay.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.