Vállalatok

Tudod, hogy ma is 40 millió rabszolga gürizik a világon?

  • Szerző:nuus
  • 2018.07.28 | 06:43

Mint Singer a varrógépét, úgy hajtanak szénné 40 millió munkást.

Eddig is körözött a neten pár tényfeltáró riport arról, hogyan készül a nyugati divatmárkák kollekcióinak zöme. Most a Walk Free Foundation vette fel a textilipar szálait, megállapítván, hogy ennél az ágazatnál már csak a tech-es cégek a kizsákmányolóbbak.

A Global Slavery Index idei jelentésében az áll, hogy a G20 országaiba legalább 125 milliárd dollár értékű ruházat áramlik be, melynek előállítása emberi jogi aggályokat vet fel. A világ ezen vezető államai – köztük az USA, Ausztrália, Olaszország, Japán és Anglia – bonyolítják le a bolygó kereskedelmének 80 százalékát.

Már 2016-ban 40 millióra volt tehető a mai rabszolgák száma, akik 70 százalékban nőneműek. Főleg az Észak-Koreában, Eritreában és Burundiban élőket sújtja leginkább a kényszermunka, az adósrabszolgaság és az emberkereskedelem is. De pokoli körülmények közt robotolnak Banglades, Kína és Vietnam varrodáiban is.

via GIPHY

Ha megvesszük a megbízó divatcég termékeit, akkor mi is hozzájárulunk mindehhez.

Mégis, hogyan kerülhetjük el ezt a csapdát?

Olyan vállalatokat érdemes vásárlásainkkal támogatni, amelyiknél átlátható, hogyan kerül az adott termék a bolt polcaira.

A jelentés úgy kezdődik, hogy az országok, ahol gyakorlatban van a rabszolgatartás, volnának a leginkább felelősek a jelenség felszámolásáért. Viszont nem csak ők tehetnek az igazságtalanság ellen, hanem globális mértékű reakciókra is szükség van, mely a fogyasztók viselkedését is érinti. Amerika az egyik állam, mely leginkább szorgalmazza, hogy a törvény ereje érvényesüljön az ilyen esetekben, írja az Essence.com.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.