Zene
SZA idén végre kiadja első nagylemezét
Idén megjelenik első szólóalbuma, a CTRL, melynek első kislemez-dala egy neves színésznőről szól. A neo-soul és alter-rnb énekesnő Jimmy Kimmel vendégeként tette meg a nagy bejelentést, majd élőben elő is adta a Drew Barrymore című számot.

A 26 éves énekesnő, akinek példaképei között megtaláljuk Billie Holiday-t éppúgy, mint a Red Hot Chili Peppers-t, Björk-öt, a Jamiroquai-t vagy a Wu-Tang Clan-t, az évtized elején tűnt fel, és azonnal magára vonta a szakma valamint a közönség figyelmét. 2012-14 között évente kiadott egy-egy EP-t, a legutóbbit 2014 áprilisában, azóta viszont csendben van.
Az csak az egyik ok lehetett a csendre, hogy SZA elkezdett első nagy lélegzetű albumán dolgozni. A zenélés mellett azonban, mint egy igazi reneszánszember, sok minden másban is jeleskedik: aktívan sportol (tornászik meg korcsolyázik), fest és filmeket rendez. Ezek pedig vitték is az időt rendesen.
Jimmy Kimmel műsorában azonban SZA megtörte a csendet. Idén érkezik első hivatalos nagylemeze CTRL címmel, aminek első kislemez-dalát, a Drew Barrymore-t élőben elő is adta.
És hogy mit szólt mindehhez az ihlető forrásul szolgált színésznő-producer? Nyilán oda volt meg vissza a megtiszteltetéstől.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.