Zene

Miért mindig a mérgező dolgok a legvonzóbbak? – megjelent BÖBE új dala

  • Szerző:nuus
  • 2021.05.30 | 13:30

Ismerős...?

Fotó: Daria Criss

Szécsi Böbe szólóprojektje egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Megjelent heart ïs where the poïson ïs című vadonatúj száma, ami az októberre tervezett debütáló lemezének előfutára, és ami egy hétköznapi témát dolgoz fel, nem éppen hétköznapi stílusban.

Böbének az elmúlt két év rengeteg változást hozott a saját művészetében is, például a karanténidőszak alatt lehetősége nyílt jobban beleásni magát a dalszerzésbe. A Fïne című szólódalának sikerén felbuzdulva pedig úgy érezte, hogy helyes úton jár, így első nagylemezének minden számát maga hangszereli és producereli. Első lemezének előfutára a heart ïs where the poïson ïs, ahol a korábbiakhoz képest rendhagyó módon először a zenei alapot készítette el, és ehhez jött az énekdallam, majd végül a szöveg. A trackről a következőképp mesél:

“A dal az elérhetetlen hajhászásáról szól, és azt a kérdést boncolgatja, hogy miért mindig azok a dolgok vonzanak minket, amelyek mérgezőek a számunkra. Mint minden saját szerzeményem, ez is személyes tapasztalatok alapján íródott. A heart ïs where the poïson ïsban rejlő feszültség és indulat a hangszerelésben köszön vissza, amit igyekeztem a végletekig fokozni.”

Íme a klip, aminek animációját Böbe öccse, Szécsi Ödön, grafikáját pedig Ödön párja, Lakó Dorka készítette.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló