Belföld

Győrfi Pál beszámolt Gálvölgyi János ügyéről

  • Szerző:nuus
  • 2023.05.20 | 16:18

Gálvölgyi János múlt szerdán került kórházba, miután légzési nehézségekre panaszkodott.

 
14454786
Fotó: TV2

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, miután rosszul lett Gálvölgyi János, hozzátartozói mentőt hívtak hozzá, de végül inkább maguk vitték kórházba a 74 éves színészt, aki a Semmelweis Egyetem Klinikájára került, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták. A Mentőszolgálat később azt nyilatkozta, hogy a színész nem volt közvetlen életveszélyben, de a döntést vizsgálják. Gálvölgyi János esete, még a kormányinfón is szóba került. A színművész lányai adtak hírt Gálvölgyiről, majd Győrfi Pál is megszólalt a kórházba szállításával kapcsolatban.

Győrfi Pál az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában beszélt részletesen Gálvölgyi ügyéről, amit a Naphíre.hu szemlézett.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége egy közleményben számolt be az esetről,

melyben leírták, hogy az esetben nemcsak egy, hanem négy mentésirányító érintett.

Győrfi erről elmondta, hogy a vizsgálat ebből a szempontból még nem zárult le, hiszen aznap több hívás is érkezett a helyszínről. Állítása szerint ebben a szakaszban annak a szempontjából vizsgálják az esetet, aki először felvette a telefont, és a tüntetek alapján P2-es, azaz nem közvetlen életveszély szerinti sürgősségi szintre sorolta az esetet.

Felül lehet ezt bírálni egy újabb hívásnál, ha elhangzanak újabb információk, de az első hívás és ennek a minősítése határozta meg az összes további lépést

– szögezte le a szóvivő, majd elmondta, hogy a mentésirányítónak nem lett volna megengedett, hogy lecsapja a telefont. Mint mondta, a mentésirányító itt nem magánemberként van jelen, hanem szakma szerint kell eljárnia.

Ez nem egy professzionális megoldás, még akkor sem, ha zsákutcába fut egy telefonhívás. Egy krízishelyzetben lévő telefonálóval ezt nem lehet megtenni

– mondta, hozzátéve, hogy kommunikációs hibák biztosan történtek, és később bebizonyosodott, hogy Gálvölgyi János valóban közvetlen életveszélyben volt.

A tünetek vagy panaszok között elhangzott az a kifejezés, hogy nehéz légzése van a betegnek, nehezen kap levegőt; ha ez így van, az önmagában egy életveszélyre utaló körülmény. Az összkép lehet, hogy azt mutatja, hogy nincs akut életveszély, de mégis mindig a rosszabbat kell feltételezni, tehát a beteg javára szabad tévedni

– szögezte le, majd elmondta, hogy még sem ő, sem a mentőszolgálat nem hívta fel Gálvölgyi családját az eset miatt. Ő maga másnap nyilvánosan kifejezte sajnálkozását a történtek miatt és most a műsorban megismételte: bocsánatot kér a családtól.

Akkor kér az ember bocsánatot, ha már tudja, hogy hibás valamiben. Még mindig nem fekete-fehér ennek a hibának a súlya

– magyarázta el Győrfi Pál, miért nem beszélt még személyesen Gálvölgyi családjával.

Elmondta azt is, hogy együttéreznek a családdal, és hogy ő maga és a többi mentős is nagyon kedveli a színészt, így ez az eset „nekik is ugyanúgy fáj.”

Forrás: Naphíre.hu, Blikk.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.