Belföld
Tovább dagad a Dolly körüli botrány – Kápolnán sem lesz koncert
Mint ismert egy gyöngyösi szaporító karmai közül számos kutyát mentettek ki állatvédők. Az állatkínzás elkövetője az ismert magyar énekesnő, Dolly menedzsere.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Dolly a Kápolnai Falunapokon lépett volna fel, de a helyi állatvédők azt követelték Berecz Kálmántól, Kápolna polgármesterétől, hogy törölje a bulit.
A Szurkolók az Állatokért alapítvány Kápolnán járt kedden, és átadta kérését Berecz Kálmán polgármesternek, hogy töröljék Dolly szombati koncertjét, amelyet a település falunapjára terveztek – számolt be róla a Heol. Arra is ígéretet tettek, hogy ha kell, az összes koncertjére elmennek.
Berecz Kálmán polgármester közölte, a héten Kápolna önkormányzatának Kapin Richárd által petíciót nyújtottak be Dolly művésznő Kápolna napján tervezett fellépésével kapcsolatosan.
Mindamellett, hogy önkormányzatunk elkötelezett az állatvédelmi törekvések mellett, nem mondtuk le a fellépését, tekintettel arra, hogy a falunap közelsége miatt ez jelentős összegbe került volna, amit a petíciót benyújtó szervezetek bizonyára nem fizettek volna ki. A helyzet orvoslása érdekében felvettük a kapcsolatot a művésznővel, és abban állapodtunk meg, hogy lemondja a fellépését és addig nem vállal újabb szereplést, amíg nem tisztázódik a személye az ügyben. Szeretnénk továbbá kiemelni azt, hogy elítéljük a közösségi médiában jelenleg folytatott boszorkányüldözést, mivel az ügyben a felelősök még nem kerültek meghatározásra. Településünk nem csak az állatok, hanem az emberek védelmét is kiemelten fontosnak tartja, ezért a felelősséget minden esetben az illetékes hatóságoknak kell megállapítani és nem önjelölt civil szervezeteknek.
Gyöngyös önkormányzata ugyanakkor nem mondja le a fellépést, amíg a vizsgálat zajlik, az önkormányzat nem kíván döntést hozni.
Házkutatást tarthattak a visszavonulását három napja bejelentő Dollynál – videó, frissíve
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.