Belföld
Így búcsúzott Orbán Viktor – végső nyugalomra helyezték egykori mesterét
Végső nyugalomra helyezték Tellér Gyula Széchenyi-díjas szociológust szombat délelőtt az Óbudai temetőben.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/Download.aspx-54.jpeg?x33573)
A gyászszertartást Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Osztie Zoltán katolikus plébános tartotta.
Tellér Gyula bajtárs, barát és mester, ami a gyászban megjelenik, azok “nem az önsajnálat könnyei, egyszerűen csak a nagy harcost hiányoljuk”
– mondta Orbán Viktor szombaton az Óbudai temetőben, a szociológus, műfordító, tanár, politikus temetésén mondott búcsúbeszédében.
Nehéz szívvel állok itt, mint a hajós, aki hirtelen ráeszmél, kihunyt a csillag, amelyhez útját évtizedeken át igazította
– kezdte beszédét a kormányfő, majd azt hangsúlyozta: sok milliónyi becsületes magyar nem tudja, micsoda erők küzdelmei, malomkövei között élik életüket, csak néhányan tudják, értik, mi miért történik velünk és hazánkkal. Tellér Gyula ide, ebbe a körbe, hozzánk, a harcosok klubjához tartozott, ezért volt a bajtársunk.
A harc, amit vívunk jó harc, és bár nem tudjuk, mikor lesz vége, mindennap örülhetünk megnyert csatáknak
– fogalmazott a miniszterelnök.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.