Belföld
Hosszú Katinka nagyon kiakadt, nyílt levelet írt
Közösségi oldalán számolt be arról, hogy elkészült az Úszóakadémia akkreditációs anyaga.

Mint írja, több mint egy év rengeteg munkáját és szaktudását tartalmazza. Ezúton is megköszönte azoknak a szakembereknek, akik megosztották vele a tudásukat, és köszönetet mondott a magyar úszósport tagszervezeteinek a támogatásért.
Sajnálatos módon úgy látszik a sportban az egyéni érdekek még mindig megelőzhetik a szakmai érdekeket. Így nem kaptam meg a lehetőséget, hogy az Úszóakadémiámat elkezdhessem.
Hosszú Katinka szerint a sportvezetésben sokan a saját pozíciójukat tartják a legfontosabbnak, nem pedig a sport fejlődését. Véleménye szerint ez a fajta mentalitás az úszósportot is károsítja, „amit a közeljövőben már érzékelni fogunk”. Ezt az idejétmúlt elképzelést, módszert nem tudja támogatni.
Egy mára már bukott érából használt ideológiai rendszert alkalmaznak, ahelyett, hogy az utókor tisztességes, egyenes és progresszív nevelését tűznék ki célul.
Mint írja, „bár az összetett nagy projektem egyelőre nem jön össze, immáron az említett akadémiai anyagot is felhasználva az Iron Swim-ben továbbra is szeretettel várjuk azokat, akiknek a legfontosabb, hogy a képzés nem a sportpolitika, nem a klub hanem a versenyző érdekeit és a sport szeretetét tartsa szem előtt”.
Csakis ilyen értékekre alapuló rendszerben tudom saját megszületendő gyermekemet is elképzelni.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.














