Belföld

Lopott kerékpárral közlekedett és autókat tört fel az autópálya pihenőjében

  • Szerző:szaboakos
  • 2020.08.25 | 13:18

Az ácsi férfi két autót is ki akart nyitni, hogy cigarettához jusson. A zárt állapotban lévő járművek megrongálódtak, a komáromi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a tettest.

A komáromi rendőrök 2020. augusztus 23-án 4 óra 30 perckor az M1-es autópálya egyik pihenőjében, egy kerékpárral közlekedő férfira lettek figyelmesek.

Miután a járőrök a 35 éves ácsi lakost igazoltatták, a férfi nem tudott magyarázatot adni azzal kapcsolatban, hogy a kerékpár hogyan került hozzá. Információ merült fel arra vonatkozóan is, hogy parkoló autókat nyitogatott Ácson. A járőrök őt a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrségre az előállítás ideje alatt érkezett bejelentés arról, hogy Bábolnán két autót megrongáltak.

Az ácsi lakost a nyomozók elszámoltatták, aki beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondta, hogy cigarettát akart szerezni, ezért akarta a járműveket kinyitni. A nyomozók azt is megállapították, hogy a kerékpárt a 35 éves tettes ellopta. A rendőrök azt a tulajdonosának már visszaadták. A férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás.

-írja a Police.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.