Belföld

Orbánnak teljesen elgurult a gyógyszere, nem semmi, ahogy kiakadt: „egy miniszterelnök ne káromkodjon”

  • Szerző:nuus
  • 2023.09.15 | 10:18

Orbán Viktor péntek reggeli rádióbeszédében afelett szomorkodott, hogy az ukránok megemelték a kőolaj tranzitdíját.

Magyarországnak 48 milliárd forintnyi többletet (többletkiadást – a szerk.) jelent, hogy az ukránok három és félszeresére emelték a kőolajvezeték használatának tranzitdíját – közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor elmondta, a benzinhez szükséges olaj Oroszországból Ukrajnán keresztül érkezik és Magyarországnak fizetnie kell a cső használatáért.

Ezt a díjat az ukránok egyik napról a másikra megemelték

– jegyezte meg.

A kormányfő azt állította, a benzinkereskedelmet Magyarországon a magángazdaság intézi és ennek a gazdaságnak a szereplői ezt a többletet azonnal beépítik az árakba, ez pedig meglöki a benzin árát és fél százalékkal növeli az inflációt. Arról nem beszélt, hogy asaját  kormánya januártól az üzemanyagadó emelését tervezgeti.

Orbán Viktor azt mondta, az áremelés miatt ellentétes érzelmei vannak, mert miközben nagyon dühös, azt is látja, hogy “szerencsétlen ukránok” az életükért harcolnak, pénzük, fegyverük nincs, túlerővel állnak szemben, ennek ellenére nem a béke, hanem a háború folytatása felé hajlanak és megpróbálnak mindenhonnan pénzt begyűjteni – idézte szavait a Propeller.

Nem káromkodok, mert egy miniszterelnök ne káromkodjon, de erőseket gondolok arról, hogy az ukránok megemelték az orosz olaj tranzitdíját

mondta az üzemanyagár-emelkedésről.

Orbán szerint a magyar miniszterelnöknek nem kell tekintettel lennie más országok polgáraira. (Bár Kárpátalján jelentős magyar kisebbség él – a szerk.) Az ukrajnai háborúról elmondta, hogy szerinte katonailag patthelyzet van. Orbán szerint a nyugati államokat a konfliktus gazdasági hatásai fogják átterelni a békepárti táborba.

Ukrajna pedig nem tudna harcolni, ha nem kapna ehhez pénzt és fegyvereket.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Leválthatják Joe Bident
  • szerző:nuus
  • 2023. 09. 13.
Uncategorized
Elhunyt Benkő László
  • szerző:nuus/MTI
  • 2023. 08. 24.