Budapest

Sokkal drágább lesz lógni a buszon

  • Szerző:nuus
  • 2022.08.17 | 12:48

Ennyit fizetsz, ha jegy nélkül kapnak el a budapesti buszon-metrón.

Szeptember elsejétől új kedvezményrendszert vezetnek be a fővárosi közösségi közlekedésben, miközben a pótdíj is nőni fog – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.

A helyszíni pótdíj 8000-ről 12 ezer forintra emelkedik,

a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra, a 30 napon túl befizetett pedig 32 ezerről 50 ezer forintra nő. Egy új kedvezmény értelmében viszont ősztől elengedik a pótdíjtartozása legalább felét annak, aki még a lebukása napján érvényes bérletet vesz. Havi bérlet vásárlása esetén 6000, negyedévesnél 9000, éves bérlet esetében pedig 11 ezer forintot engednek el.

A főváros minden megvásárolt jegyhez és bérlethez támogatást ad. Az egy havi bérletből származó bevételt például több mint húszezer forintnyi támogatással egészítik ki. A vállalat szerint ennek is köszönhető, hogy a jegyek és a bérletek ára alacsonyan tartható, s csaknem tíz éve nem változott.

A bliccelők által okozott bevételkiesés

viszont a közösségi közlekedésnek – így a becsületesen közlekedő utasoknak is – évről évre milliárdos nagyságrendű kárt okoz – írja a BKK.

Döbbenetes volt a legnagyobb pótdíjbefizetés tavaly


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló