Bulvár
Nagy bejelentést tett Osváth Zsolt
Hamarosan külföldre költöznek.
Osváth Zsolt januárban számolt be arról, hogy az esküvőre készültek a vőlegényével, már a helyszín is megvolt, végül váratlan módon visszamondták a foglalásukat. Az is kiderült, mi volt az ikonikus helyszín.

Osváth Zsolt most arról beszélt, hamarosan külföldön folytatják az életüket, mivel meleg párként úgy érzik, ott nagyobb eséllyel tudnának családot alapítani.
A történtek ellenére Zsoltiék nem mondtak le az esküvőről, arról viszont egyelőre igen, hogy Magyarországon alapítsanak családot – írja a Blikk.hu.
Külföldre fogunk költözni. Az, hogy ez egy éven belül vagy öt éven belül történik meg, nem tudjuk. Elkezdtünk lakást nézni Bécsben
– árulta el a legújabb videójában a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, aztán hangsúlyozta:
Mondhatnám azt, hogy nincs köze ennek a politikához, de nyilván van. Elkezdtük tervezni a kinti életünket. Nem azért megyünk el, mert nem szeretnénk itt lenni, hanem azért, mert a céljainkhoz nem megfelelő ennek az országnak a jogrendszere
– fejtette ki Zsolti.
Kiderült, mi az ikonikus helyszín, ahonnan elzavarták az esküvőre készülő Osváth Zsoltot
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.