Bulvár

Nagy bejelentést tettek Gálvölgyi Jánossal kapcsolatban

  • Szerző:nuus
  • 2023.06.14 | 14:18

Kiderült, mikor tér vissza a színpadra.

A színművész alig egy hónapja lett rosszul, majd került kórházba légzési nehézségekkel. Szerencsére már jól van, amit mi sem bizonyít jobban minthogy hamarosan színpadra áll.

Fotó: RTL

A legnagyobb örömmel értesítjük Önöket, hogy Gálvölgyi János pénteken újra színpadra lép, így a június 16-i, 17-i és 28-i Marshal Fifty-Sixben, illetve a június 19-i és 20-i Kaisers TV, Ungarnban is őt láthatják majd a Marsall illetve Rohácsi úr szerepében.

– olvasható a Pintér Béla és Társulata közösségi oldalán.

A színművész a Blikknek elmondta, már nem szeretne a betegségéről beszélni.

Egyrészt az RTL kamerái előtt elmeséltem mindent, amit átéltem a kórházban, másrészt szeretnék előre nézni, ameddig a Jóisten hagyja. Most jól vagyok, de ki tudja, mit hoz a holnap vagy a holnapután.

Mint mondta, nem tud elég hálás lenni az orvosoknak, az ápolóknak a lelkiismeretes munkáért, éss a közönségnek a hihetetlen szeretetért, amit kapott.

 Rengeteg téves információ jelent meg velem kapcsolatban, Nos, például szanatórium helyett egészen máshová indulok: olvasópróbára. Már érzek magamban annyi erőt, hogy újra munkába állhassak. Bár a színészmesterség számomra sokkal inkább szenvedély és életforma, mint munka

Beidéztek minket és kihallgattak – A rendőrség kihallgatta Gálvölgyi János családját


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
Életműdíjas lett Reviczky Gábor
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 26.
Film
Gyerekkatonák gyilkoltak a moziban
  • szerző:nuus
  • 2026. 03. 30.