Bulvár
Tóth Gabi már össze is költözött új párjával?
Krausz Gábor és Tóth Gabi a múlt héten jelentették be, hogy elválnak útjaik.

A Blikk értesülései szerint a Fricska Táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence rendszeresen ott alszik abban a szentendrei házban, amit Gabi és férje közösen vásárolt és újított fel.
A lap egy közeli ismerős állításaira hivatkozva azt írja, ennél többről van szó, már össze is költöztek.
A baráti körükben nyílt titok, hogy Gabi magához költöztette az új párját, Mátét, a férje, Gábor pedig albérletbe költözött. A lányuk, Hannaróza Gabival és annak szerelmével maradt a szentendrei házban. Így élnek jelenleg
– mondta a Blikknek az informátor, aki a lap állítása szerint jól ismeri a házaspárt.
A Blikk szerint a románt június végén, Tóth Gabi erdélyi turnéján bontakozott ki.
Régóta izzott közöttük a levegő, de mivel mindketten párkapcsolatban éltek, sokáig talán maguknak sem vallották be az érzéseiket. Végül a június végi, erdélyi koncertsorozaton melegedtek össze, Gábor pedig alig két hete tudta meg, hogy vége a házasságuknak, mert Gabi már mást szeret
– fogalmazott az ismerős.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, bombaként robbant a hír, hogy véget ért Tóth Gabi és Krausz Gábor kapcsolata. A szakítás hírét a sztárséf osztotta meg közösségi oldalán, nem sokkal később az énekesnő is megszólalt. Krausz Gábor a hírek szerint már el is hagyta a családi otthont. Nem kellett sokáig várni, hogy elinduljanak a találgatások, majd több fotó is napvilágot látott. Tóth Gabi is megszólalt a szakítása után, de nem sokkal később törölte is.
A Fricska zenekar rendkívüli közleményt adott ki Tóth Gabival kapcsolatban
Forrás: Blikk
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.