Bulvár

Kulcsár Edina csúnyán megalázta Csutit

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.07 | 18:00

Csuti már többször is jelezte, hogy mennyire rosszul esik neki Kulcsár Edina pár megnyilvánulása.

Kiderült, hogy Kulcsár Edina és G.w.M mindössze pár hónap együttlét után máris az első közös gyermeküket várják, Csuti pedig a pletykák szerint összejött egy ismert színésznővel.

Csuti már többször is jelezte, hogy mennyire rosszul esik neki Kulcsár Edina pár megnyilvánulása, hiszen folyton úgy beszél G.w.M-ről, mintha mellette végre megismerte volna, hogy milyen is az igaz szerelem, törődés és támogatás.

Edina szerint nagyon is megéri egy meglévő kapcsolaton dolgozni (ha lehet) vagy éppen arra törekedni, hogy olyan párra találjon az ember, akivel megvan az összhang és egyik félnek sem kell meghazudtolnia magát ahhoz, hogy működjön a kapcsolat.

Én annyi, de annyi szeretetet és megbecsülést kaptam már most, az eddig együtt töltött idő alatt is, hogy azt érzem, ennél több szeretet már el sem fér bennem. Nagyon érdekes »ajtókat« nyitott ki bennem ez a szerelem. Volt olyan, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, és olyan is, amit nem értettem, hogy eddig miért hagytam zárva

– írta Kulcsár Edina.

Valószínűleg a sorok nem okkal alázzák meg volt párját, hanem a G.w.M iránti szerelme hozta ki ezt Kulcsár Edinából. Azonban biztos, hogy ha Csuti szemszögéből nézzük ezt az írást, akkor ismételten egy nagyon kellemetlen, megalázó lehet számára.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló