Bulvár
Egyre sötétebb dolgok derülnek ki Gérard Depardieu-ről
Gérard Depardieu kolléganője elmondta, miket művelt a színész a forgatásokon.
Gérard Depardieu egyelőre tagadja az ellene felhozott vádakat. Egy korábbi kollégája viszont most elmesélte, hogyan is zajlott a forgatás Depardieu-vel. A most 74 éves Depardieu október elején nyílt levélben, majd a Le Figaro című francia lapnak nyilatkozva panaszkodott arról, hogy

szerinte a média lincselésének áldozata.
Első alkalommal szólalt meg ekkor az őt érő vádakkal kapcsolatban. 2020 decemberében hivatalos vizsgálatot indult ellene nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt. Charlotte Arnould színésznő azzal vádolta, hogy 2018-ban két alkalommal is megtámadta őt a párizsi otthonában, írja az euronews.com. Anouk Grinberg francia színésznő két filmet forgatott Depardieu-vel, most pedig az Elle magazinban cáfolta meg Depardieu állításait.
„A mindennapi életem része volt.
Azt állítja abban a levélben, hogy soha nem bántalmazott nőt,
de én végig láttam, hogy megtette! Verbálisan, fizikailag. Láttam, ahogy a kezét a nők fenekére teszi, ahogy megérinti a melleiket és a nemi szervüket, miközben viccelődött. Egész nap! És soha senki nem szólt egy szót sem” – mondta Grinberg.
Gérard Depardieu ellen most nemi erőszak és szexuális zaklatás a vád. Ő tagad, de miután ügyvédei az ügy ejtését kérték, a párizsi főügyész elmondta, hogy komoly és megerősített bizonyítékok vannak, amelyek indokolják a vádak fenntartását. Úgyhogy továbbra is zajlik a nyomozás.
Undorító, gyomorforgató kép készült a felismerhetetlenre hízott Gérard Depardieu-ről
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.








