egy kis
Celeb

Az Animal Cannibals harmincöt éve van a pályán, ez idő alatt előfordult, hogy elkalandoztak a mikrofon mellől, de a kezdeti lelkesedés és közlésvágy nem változott. Ricsipível a múltról, a jelenről, a jövőről és arról beszélgettünk, mennyit változtak

A többszörösen díjnyertes énekes-dalszerző második szólólemezének bemutatója több szempontból is kivételes koncertélménynek ígérkezik, amit Tamás is eddigi pályája legkülönlegesebb eseményének vár.

A színész élete olyan periódusáról vallott, amelyre nem szívesen emlékszik vissza. Házassága, Gryllus Dorkával hullámvölgybe került és a színésznő majdnem kiadta az útját.

Idén 50 éve, hogy az EDDA Művek megalakult, amit a zenekar óriási bulival ünnepelt. A kerek évforduló kapcsán Pataky Attilával beszélgettünk, aki elmesélte, hogy gondol vissza az elmúlt időszakra és azt is elárulta, milyen terveik vannak az évre.

Tápai Andrea nagy meglepetést okozott eljegyzése bejelentésével, és azt is elárulta, hogy olyannyira komolyan veszik a keresztény vallást, hogy házasság előtt újdonsült vőlegényével nem bújnak ágyba.

Ha unokáiról van szó, a rockert kenyérre lehet tenni, bármit megtesz, hogy a kedvükbe járjon. Nem csak időt és energiát fordít a kicsikre, hanem a jövőjükről is gondoskodik.

Szécsi Pál – aki idén lenne 80 éves – karrierje 1965 szilveszterén, egy divatbemutatón kezdődött, majd két évvel később a Táncdalfesztiválon előadta a Csak egy tánc volt című dalt, melynek köszönhetően az egész ország megismerte a nevét

Joci 20 éve indult el a zenei pályán, amelyet március elején jubileumi koncerttel ünnepelt. A zenész nagy utat járt be, mire felépítette zenei karrierjét.

Idén is visszatér a TV2 közönségkedvenc kalandrealityje, az Ázsia Expressz. Az Ördög Nóra vezette szuperprodukció forgatása a Fülöp-szigeteken indul el a napokban, majd pár héttel később Tajvanban ér véget.   Az Ázsia Expressz idei kalandjában

A Baywatch egykori bombázója, Pamela Anderson soha nem tagadta, hogy imádja a szexet, sőt! Rengeteg híres szeretője volt, többek között Tommy Lee, Antonio Sabáto Jr, Bret Michaels, Dean Cain, Kelly Slater, Marcus Schenkenberg, Michael Bolton, Kid

További cikkek betöltése