Az emailt elküldtük.
Gyakran halljuk a figyelmeztetést, hogy ne ítéljünk első látásra, most azonban a szakemberek egy olyan új módszert is találtak, amely segít abban, hogy megváltozzon a képünk valakiről, akivel nemrég ismerkedtünk meg.
Rosszabbul alszanak azok az ebtulajdonosok, akik felengedik éjszakára a blökiket az ágyra.
Az észak-amerikai gyárak füstje meg Európába, az óceán kipárolgó sói meg mindenhová.
Nagyon messze van, szupernehéz a sötét korszak hajnalából.
Csupán a Föld lakóinak 2 százaléka születik vörös hajúként, de úgy tűnik, kifejezetten előnyös ehhez a kisebbséghez tartozni.
2017 első és egyetlen szuperholdja idén is a fotósok nagy kedvence volt.
Olyan mértékben roncsolja a környezetet, hogy meg kell állítani.
Az intelligenciával összefüggő agysejtjekből nekik kétszer annyi van.
A tény nem újkeletű: az óceánok és tengerek is dugig vannak már szeméttel, és ez az élővilágra is komoly, drámai hatással van.
Az ok pedig maga a város és annak fejlődése, aminek ez is a része.