Életmód

Itt van néhány kevésbé ismert udvariassági szabály

  • Szerző:nuus
  • 2019.12.06 | 09:18

Tisztában vagy a mindennapok etikettjével?

Az emberiesség és udvariasság kedvéért, vessünk egy pillantást arra, hogyan is lehetünk igazi úrinők és úriemberek. Nem túl nehéz az etikett betartása, ugyanakkor sokkal kedvesebb emberek leszünk mások szemében!

Legyük barátságosak!

Ha napközben házunk vagy lakásunk előtt állunk, nagyon valószínű, hogy össze fogunk találkozni emberekkel – tehát legyünk barátságosak! Még szerencsétlenebb napjainkon is, amikor úgy tűnik, hogy mindenben pechünk van, semmi sem alakul jól, erőltessünk egy mosolyt arcunkra, hogy ne csak nekünk, de a körülöttünk élőknek is jobb kedve legyen. Üdvözöljünk másokat, legyünk kedvesek, és meglátjuk, a nap ránk is szebben süt majd! Bizonyos szavak igen sokat jelentenek az embereknek, még ha azt is gondoljuk, hogy természetesek. Ilyen a „köszönöm”, a „kérem”, a „szívesen”, a „bocsánat” is.

Ne késsünk!

Az udvariasság szabályainak betartása azt is magában foglalja, hogy érjünk oda időben megbeszélt találkáinkra. Ha pontosak vagyunk, az azt jelenti, hogy megbecsüljük azt a másik embert.

Segítsünk másoknak!

Mibe kerül nekünk, ha kinyitjuk valaki előtt az ajtót, aki csomagokkal megrakodva igyekszik be az épületbe? Ha megtartjuk az ajtót az utánunk belépőknek? Ezek mindennapos, egyszerű dolgok, mégis sokaknak nem jut eszükbe.

Becsüljünk meg másokat

Ha kapcsolatba kerülünk, beszélgetésbe elegyedünk emberekkel, becsüljük őket. Hagyjuk, hogy ők is elmondhassák véleményüket, tartsuk tiszteletben intim szférájukat, ahogyan mi is azt várjuk másoktól, hogy ezt tegyék. Ha egy tiszteletreméltó személy közelében vagyunk, valóban mutassunk megfelelő tiszteletet iránta. A régi mondást pedig érdemes betartani: ha nincs mit mondanunk, inkább hallgassunk udvariasan. Akkor biztosan nem kerülünk kellemetlen szituációba.

Legyünk előzékenyek

Ha el tudunk engedni magunk előtt másokat, akkor legyünk előzékenyek. Ezt tiszteletben kell tartanunk sofőrként, gyalogosként, sőt sorbanállóként is. Egy kisgyermekes nő értékelni fogja, ha előre engedjük a sorban, különösen, ha a csemeték már éhesek és unatkoznak. Ha egy sofőrnek szemmel láthatóan gyorsan be kéne sorolnia a sávunkba, engedjük őt be. Ha azt látjuk, hogy valaki valósággal ránk tapadva vezet, hagyjuk, hadd menjen, mi őrizzük meg a nyugalmunkat.

Halk mobilok

A világ túlságosan hangos, ne tegyünk rá még egy lapáttal! Az etiketthez tartozik, hogy mobiltelefonunk hangját állítsuk olyan halkra, amennyire csak tudjuk (de még meghalljuk). Ne beszéljünk hangosan, ha telefonálunk, vagy egy kávézóban beszélgetünk – ne zavarjunk másokat! Ne dudáljunk másokra, ha nem muszáj, csak ha valóban egy veszélyes helyzetet akarunk megelőzni!

Együnk udvariasan!

Bizony, komoly etikett szabályok vannak az evés terén is, melyekre szüleinknek meg kellett (volna) tanítania bennünket. Tartsuk könyökünket az asztalon, ne beszéljünk tele szájjal, és ne nyúlkáljunk mások előtt, inkább kérjük el azt a sót! Az ünnepi vacsoráknak különösen megvannak az etikett szabályaik. Tehát ha rendezvényre, ünnepségre vagyunk hivatalosak, nem árt utána néznünk egy kicsit, mi az elvárható!

Érdekes? Olvasd tovább itt!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.