Egészség

Szappanos kézmosás a múlté, a fertőtlenítő zselé a nyerő?

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.09 | 12:16

A mosdókagyló felejtős, a flakonos szer jóval hatékonyabb a kórokozók ellen.

Kiskorunk óta belénk sulykolták, hogy fussunk a csaphoz kezet mosni, lehetőleg szappannal, és főleg étkezés előtt. De mostantól elég az, ha magunknál hordunk egy kis flakon kézfertőtlenítőt. Legalábbis a Pediatrics magazinban megjelent friss tanulmány azt sugallja, hogy azok a gyerekek, akik az utóbbi módon tisztálkodnak, kevesebbet hiányoznak az oviból, mint a szappanos-kézmosós társaik. Inkább elkerülik őket a légúti fertőzések is, és így, az antibiotikum-receptek is.

via GIPHY

911 spanyol kisgyerek bevonásával készült a vizsgálat, ahol a lurkók három év körüliek, illetve kisebbek voltak. Mindannyian jártak oviba vagy bölcsibe. Három csoportra bontották őket: egy részük a fertőtlenítővel tisztálkodott, a második csapat szappant és csapvizet használt – ők rendszeres tájékoztatást is kaptak a tisztaság fontosságáról. A harmadik társaság pedig megtartotta a szokásos rutinját.

via GIPHY

Az eltelt nyolc hónap alatt 5211 alkalommal estek át valamilyen légúti megbetegedésen, melyből kiderült, hogy a szappant használó csapat 21 százalékkal kitettebb az ilyen fertőzéseknek (3,9 százalékát hiányozták a napoknak), orvosi receptet pedig 31 százalékkal nagyobb esélyben kaptak, mint a fertőtlenítős gyerekek, akik csak 3,25 százalékban voltak távol az ovitól. A kontrollcsoport pedig 4,2-ot hiányzott.

Teljes átállást nem jelent az eredmény, ugyanis a piszkot nem távolítja el a kézről ez a szer: a kosz ellen a hagyományos kézmosás továbbra is hatékonyabb.


via GIPHY

Viszont a mechanikusan megtisztított bőrre már felvihetünk a speciális flakonok tartalmából. De ez sem olyan egyszerű – némelyik anyag tartalmaz triklozánt vagy triklokarbánt, ami a multirezisztens baktériumok számára ártalmatlan.

Berúgás-veszély?

Azért is rizikós lehet az alkoholt tartalmazó termékek használata, mert a kicsi gyerekek a kezüket gyakran a szájukba veszik.

Felügyelettel kell alkalmazni a fertőtlenítőt, mert alkoholmérgezést is kaphatnak az ovisok, ha az ujjukat szopogatják.

– idézi Janet Haast, a kísérletben részt nem vevő new yorki epidemológust a CNN.

via GIPHY

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
CNN
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...