Külföld

Dráma a benzinkúton: kiakadtak a sofőrök, mert saját maguknak kell tankolniuk

  • Szerző:nuus
  • 2018.01.04 | 19:33

Oregon államban eddig alap volt, hogy a benzinkutakon egy alkalmazott végezte a tankolást, viszont 2018-tól ez megváltozott, ezen pedig brutálisan kiakadtak az ott élők. Pedig rengeteg helyen engedélyezett az önálló tankolás, ahogy nálunk is.

Ez mondjuk a – jódolgukban azt se tudják, mit csináljanak – tipikus esete, de vannak országok, ahol a sofőrök egyszerűen nem akarnak maguk tankolni. És nem értik miért kényszerítik őket erre. Elvégre arra való a benzinkutas.

2018 előtt Oregonban törvény tiltotta, hogy az emberek maguknak tankoljanak, ugyanis a hatóságok nem akarták, hogy képesítés nélkül kezeljék a robbanásveszélyes kutakat. Viszont szerencsére körmöt például vághattak otthon, pedig ugye azzal is megvághatják magukat.

Viszont mostantól az olyan településeken, ahol kevesebb mint 40.000-en élnek, lehet önállóan tankolni. Szóval elkezdték felnőttként kezelni a jó amerikaiakat, ez pedig brutális felháborodást okozott az ott élők körében, és ki is nyilvánították nemtetszésüket egy Facebook poszt alatt.

Sokan nem tudják hogyan kell használni a benzinkutat, arról meg fogalmuk sincs, milyen veszélyekkel jár, ha helytelenül használják. Na meg amúgy se akarok benzinszagúan dolgozni menni.

Érthető a dolog, Magyarországon is rengetegen járnak üzemagyagszagúan dolgozni, már-már elviselhetetlen. Ugyan már!

62 éves született oregoni  vagyok, szóval köszönöm, NEM! Nem akarok benzinszagú lenni.

Többek között Oregont az teszi különbözővé a többi államtól, hogy itt nincs önálló tankolás. A született oregoniak büszkék erre.

Volt aki gúnyt űzött a büszke oregoni polgárokból.

Én évek óta magamnak tankolok, le is sorvadtak a kezeim, ezt a kommentet éppen a nyelvemmel írom.

A felháborodás azért is érthetetlen, mert 48 államban amúgy is tankolhatnak az USA területén a sofőrök, csak például New Jerseyben nem lehet a mai napig a tanksapkához nyúlni a benzinkúton.

Ha kíváncsi vagy magára a posztra, itt van:

Nyitókép: pixabay.com CC0


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.