Külföld

Puerto Ricot az ág is húzza, nem stimmelt a hurrikán áldozatainak száma

  • Szerző:nuus
  • 2018.08.11 | 07:54

A karibi állam gyászol és aggódik, mi lesz legközelebb?

Puerto Rico vezetése elismerte: jóval több halálos áldozatot követelt a 11 hónappal ezelőtt tombolt Maria nevű hurrikán, mint ahogyan azt korábban becsülték. Úgy tűnt kezdetben, hogy “csak” 64 ember veszett oda, de a helyzet jóval drámaibb: legalább 1427 azoknak a száma, akik a trópusi vihar miatt veszíthették életüket.

Carlos Mercader, a Szövetségi Titkárság igazgatója tisztában volt azzal, hogy a valós szám magasabb is lehet, mint amivel eredetileg kalkuláltak, de hogy hol csúszott hiba a számításba, azt ő is szeretné tudni. Illetve hogy mi okozhatta a tömeges elhalálozásokat.

 

A 3,3 millió lakosú szigeten már novemberben felkerestek 112 temetkezési vállalkozást (ami nagyjából a fele az ilyen profilú cégeknek), így derült ki, hogy közel ötszáz haláleset kapcsolódott közvetlenül a természeti katasztrófához. Decemberben a New York Times már ennek a duplájáról írt.

 

2018 májusában a Harvard kutatói viszont már négyezer körüli halálesetet matekoztak ki, melyet a Maria számlájára írtak. Egy 3299 háztartásra kiterjedő kutatás során, a lakosok szolgáltatták a hír alapjául szolgáló információkat. Mercader szerint ez abszurd:

Sejthetjük, hogy ez lehetetlen: ennyien nem tűnhettek el. Ismerjük a pontos adatokat.

A számokat azért sem árt tudni, hogy tervezhető legyen, hogy egy következő csapás idején milyen előkészületekre lehet szükség. A klímaváltozás hatásait ez a térség kiemelten érzi. És a gyászoló családtagok számára is fontos, hogy kiderüljön, mi történt a hozzátartozókkal, akiknek nyomuk veszett.

Nem számokról van szó, hanem személyekről.

véli Lisa De Jesús, akinek a barátja a helyreállító munkálatok során halt meg. Párja áramot szerelt, hogy a lélegeztetőgépek működhessenek.

Reinaldo rákos betegeket mentett, akiket a kormány cserben hagyott.

idézi a CNN.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.