Külföld

Nem darázs csípte meg, hanem vipera mart meg többször egy nőt egy virginiai étteremben.

  • Szerző:nuus
  • 2017.09.25 | 17:07

A rezesfejű mokaszinkígyó mérge nem halálos, de csúnyán elbán az emberi szervezettel.

Egy virginiai nő párjával, a 13 éves fiával és barátokkal tért be a LongHorn Steakhouse nevű helyre, ahol többször megharapta egy vipera. Rachel Myrick elmondta, hogy még az étterem előterében tartózkodott, amikor a rezesfejű mokaszinkígyó háromszor a lábába mart. A mindössze húsz centis hüllő a szandált viselő hölgy lábujjait érte el. A nő először csak úgy érezte, mintha darázs csípte volna meg. Egészen addig, amíg a fájdalom erősödni nem kezdett.

Valami megmart!

kezdte kiáltozni. Barátja, Michael Clem azonnal segítséget hívott, és Rachelt sürgősen beszállították a Mary Washington Kórházba.

Pixabay

A kezelést megkapta, de a harapások miatt nemcsak azzal kellett szembenéznie, hogy megdzzadt a jobb térde, a combja és a csípője is, de még egy három hónapos felépülési szakasz is előtte áll.

Mankóval kell közlekednie, így nem tudja sem a munkáját végezni, sem a gyerekeit fuvarozni.

Az étteremlánc az esetet rendkívülinek, emellett aggasztónak minősítette. Képviselőjük, Hunter Robinson így fogalmazta meg:

A legfőbb gondunk az, hogy Myrick asszony jobban legyen, és hogy biztosítsunk számára mindent, ami szükséges a gyógyulásához. Sosem történt még nálunk hasonló eset, ezért feltárjuk az eseményhez vezető okokat, és megtesszük a kellő óvintézkedéseket is, hogy máskor ne forduljon elő ilyesmi.

Ennek a viperafajnak szerencsére nem halálos a mérge, viszont a sérült kezelését komolyan kell venni. Virginiában ezen kívül még két mérgeskígyó fajta él.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló