BabaMama

Ha meg akarod tartani a vonzerődet, akkor maximum két gyereket szülj

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.28 | 18:33

A nagycsaládos nők arcát az oxidatív stressz barázdálná?

Egy friss lengyel tanulmány eredménye alapján többen átgondolhatják azt is, hogy a családtervezésben mennyire számít szempontnak az anya régi vonzerejének visszanyerése. Egy gyerek után még viszonylag sima ügy visszaállni a szülés előtti állapotunkra, de ez sem sikerül mindenkinek. Rengeteg nő énképére viszont rányomja a bélyegét, ha megítélik az anyasággal járó, megváltozott külsejét. A Krakkóban készült kutatás amellett érvel, hogy érdemes két gyerekkel beérni, ha biztosra akar valaki menni.

via GIPHY

A tanulmány abból állt, hogy 500 embernek kellett megítélnie változó korú nőkről készült fotókat, és végeredménynek az jött ki, hogy a kisebb családdal rendelkezők tudták leginkább megőrizni a vonzerejüket.

Három csoport szerint sorolták az asszonyok képeit: 1-2, 4-5, illetve 7-9 gyerekes anyák szerepeltek a képeken. A 7-9 gyerekes mamák egyáltalán nem tűntek vonzónak, inkább korosnak és kevésbé egészségesnek látszottak.

via GIPHY

A tanulmány szerzői összefoglalták, mire jutottak:

Férfiak és nők egybehangzó véleménye szerint a kevesebb gyerekkel rendelkező, változó korú nők néznek ki vonzóbbnak, fiatalabbnak és egészségesebbnek.

A kutatók szerint a szervezetük így köszönte meg nekik, hogy a megterhelő várandósság és szoptatás náluk nem tartott olyan sokáig.

A külső megjelenés mögött húzódó, különböző mechanizmusok nincsenek még teljesen feltárva, de az oxidatív stressz magasabb szintje például magyarázhatja a gyorsabb öregedést és az azzal járó vonzerő-vesztést. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a reprodukció árát a nő a fizikai megjelenésével fizeti meg.

via GIPHY

Az oxidatív stressz egy egyensúlyvesztés, melyet a szabad gyökök okoznak, károsítva a test sejtjeit. Ez ellen antioxidánsokkal tudunk védekezni, melyek megkötik az instabillá vált molekulákat. A tudósok szerint az öregedés folyamatának ez az egyik kulcsa.

Tavaly a Yale Egyetem mutatta ki, hogy a gyermekvállalás felgyorsíthatja az öregedést, említi meg az Indy100. Száz, változó korú nő adataiból az derült ki, hogy akik több gyereket hordtak ki, azoknak a biomarker teszteredményei is előrehaladottabb korra utaltak.

via GIPHY

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Indy100
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...